2015. november 6., 14:34

Elemző: dilettáns hibák miatt felderítetlen a Valko-gyilkosság

POZSONY. Senki sem lepődik meg azon, hogy öt évvel Ernest Valko ismert jogász meggyilkolása után sincs felderítve ez az ügy. A nyomozás kudarcáért elsősorban vélhetően azok a bűnüldöző szervek felelősek, amelyek mindjárt a kezdet kezdetén dilettáns hibákat követtek el – jelentette ki Milan Žitný biztonsági elemző.

„A tetthelyen végzett helyszínelés nem volt alapos és szakmai szempontból sem volt megfelelő. Erről tanúskodik az, hogy sok olyan tárgy a helyszínen maradt, amelyeket bűnügyi laboratóriumban szakértői vizsgálatnak kellett volna alávetni, illetve az is, hogy Valko pisztolyát a lánya találta meg véletlenül az ülőgarnitúra matraca alatt, amikor az anyjával együtt kísérte a helyszínen a más sokadik helyszíni szemlét tartó rendőröket” – fejtette ki Milan Žitný.  

A nyomozást veszélyeztető további hibát jelentettek azok a tájékoztató „ballonok“, amelyeket a belügyi tárca és a rendőr-főkapitányság egyes képviselői engedtek útjukra. Ezek információkat tartalmaztak a vizsgálat alakulásáról, így jelezhették a tettes vagy tettesek számára, hogy folyamatosan rendkívül körültekintőek legyenek” – hangsúlyozta a biztonsági elemző.

Žitný elmondása szerint öt év elteltével inkább azon változat felé hajlik, hogy a Valko-gyilkosság nem véletlen volt, hanem összefüggött a munkájával. „Semmi sem tűnt el a házából, ami ellentmond annak a változatnak, hogy véletlenszerű betörésről, rablásról volt szó, s a tettes(ek) meglepődött-meglepődtek Valko váratlan harcias reakcióján, mivel ő feketeöves karatés volt, és folyamatosan aktívan edzett. Arról, hogy a támadóval, illetve támadókkal keményen küzdött, a tetthelyen több nyom is árulkodott. A tettesek vélhetően már várakoztak, amikor Valko hazatért. Ugyanis az áldozatnak volt ideje arra, hogy pisztolyát az ülőgarnitúrába rejtse. Ha magánál tartotta volna, akkor ma is köztünk élhetne, és nem kellene immár ötödik éve megpróbálni megfejteni különös halálának a rébuszát" – mondta Žitný.

Valkót 2010. november 8-án limbachi villájában lőtték agyon. Egyetlen pisztolylövéssel ölték meg. A tőle pár méteres távolságból leadott lövés a szívét és a tüdejét találta el. 2014 októberében egy leengedett víztározó alján találtak egy fegyvert, amely állítólag az övé volt.  Az eset kapcsán eddig senki ellen sem emeltek vádat. Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány tavaly januárban azt mondta, a jogászgyilkosság kapcsán többféle indíték is szóba jöhet, s ezek közül az egyik tűnik relevánsnak.

Megosztás