2017. január 11., 08:24

Elemző: a zárva tartás kiterjesztése előtt meg kell kérdezni az embereket

POZSONY. Az üzletek nyitva tartási tilalmának kiterjesztése az összes állami ünnepre és a munkaszüneti napokra sok vásárlónak problémákat okozna – vélekedik ¼ubomír Drahovský, a Terno piackutató ügynökség elemzője.
201701101642180.obch03.jpg

„A fogyasztók az elmúlt évek alatt hozzászoktak, hogy az ünnepek alatt is elérhetők az üzletek szolgáltatásai” – mutatott rá ¼ubomír Drahovský. Véleménye szerint a tervezett intézkedés korlátozná a vásárlás lehetőségét, amit a szakember egyoldalú döntésnek tart, hisz senki nem kérdezte meg a vásárlók és az üzletek alkalmazottainak véleményét.

„Az ilyen döntések előtt fel kellene mérni nemcsak a fogyasztók, hanem a kiskereskedelmi üzletek alkalmazottainak véleményét is” – hangsúlyozta. Egyúttal rámutatott, hogy az alkalmazottak az alacsony bérekre való tekintettel sokszor igyekeznek azzal is növelni fizetésüket, hogy az ünnepek alatt is dogoznak. Drahovský megjegyezte: sok esetben kevésbé fontos kérdések kapcsán is készül felmérés, akkor most miért nem? „Ez fontos dolog, amely nagyon sok embert érint” – szögezte le.

A szakember rámutatott, hogy annak az érvnek, miszerint külföldön az üzletek az ünnepnapokon és vasárnaponként is zárva tartanak, van egy másik oldala is. A külföldi benzinkutak, amelyek ezeken a napokon is nyitva tartanak, nagyon jól el vannak látva élelmiszerekkel is, így kiszolgálhatják azokat, akiknek sürgősen be kell vásárolniuk. „Nálunk nem ez a helyzet. Bár talán Pozsony kivételt képez” – tette hozzá.

¼ubomír Drahovský azt sem tartja szerencsésnek, hogy a javaslat alapján az egyéni vállalkozók is kivételt kapnának a zárva tartás kiterjesztése alól. „Azzal a javaslattal, hogy a vállalkozók az ünnepek alatt is nyitva tarthassanak, kiegyensúlyozatlan pozíció alakul ki a piacon” – mutatott rá.

Mint arról portálunkon is beszámoltunk, egy törvénymódosító javaslat alapján valamennyi munkaszüneti napon és állami ünnepen bezárnának a boltok a jövőben Szlovákiában. Ekképp a kiskereskedelemben dolgozók a jelenlegi 3,5 helyett 15,5 szabadnapot kapnának. „Ma Szlovákiában 3,5 olyan napunk van, amikor korlátozzák a kiskereskedelmi eladást. Ezek a következők: szenteste 12 órától, karácsony 1. ünnepe, újév napja és húsvétvasárnap. Ezeket a napokat további 12-vel bővítenénk, valamennyi állami ünneppel és munkaszüneti nappal, a vasárnapok kivételével” – magyarázta Ján Podmanický, aki Marián Kéry képviselőtársával közösen terjeszti elő az indítványt. A változások nem vonatkoznának az egyéni vállalkozókra, az üzemanyag-töltő állomásokra és a szállodákra.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.