Elemző a kormánycsúcstalálkozóról: a nemzeti doktrínán kellene változtatni
Öllös László politológus a magyar-szlovák kormánycsúcstalálkozóval összefüggésben rámutatott: egyértelműen a gazdasági kérdések domináltak a megbeszélésen, a két ország nemzeti kisebbségeit érintő problémákról - legalábbis a nyilvánosság előtt - nem kívántak beszélni.
„Ezen a csúcstalálkozón elsősorban gazdasági jellegű megállapodások köttettek illetve a határon átnyúló együttműködés tekintetében születtek megegyezések. Úgy tűnik, Orbán Viktor és Robert Fico a Visegrádi Négyeket átfogó kölcsönös támogatásról is beszélt. A V-4-ben most Magyarország elnököl, a szlovák miniszterelnök pedig megígérte, hogy minden támogatást megadnak a magyar félnek. Fico azt is bejelentette, hogy két év múlva Szlovákia lesz az Európai Unió soros elnöke, és reméli, hogy Magyarország is támogatja majd Szlovákiát ebben a folyamatban“ - emelte ki a politológus jelezve, ez konstruktív magatartást tükröz.
Öllös úgy véli, a csúcstalálkozón bizonyára foglalkoztak a két ország kisebbségeinek problémáival is, bár a találkozót követő sajtótájékoztatón ez a kérdéskör közvetlenül nem került szóba. „A sajtótájékoztatón csak az hangzott el, hogy mindkét fél jelezte: a két ország által felállított szakbizottságok működnek, de ezzel kapcsolatban konkrétumok nem hangzottak el. A csúcstalálkozón Magyarország tett egy kisebbségpolitikai gesztust: Orbán elmondta, hogy két magyarországi szlovák iskola felújítására jelentős anyagi támogatást adtak. Bár Fico ezt megköszönte, ám ő hasonló gesztust nem tett“ – jegyezte meg Öllös László.
A politológus szerint a mai találkozó alapján aligha lehet azt mondani, hogy új alapokra helyezték a szlovák-magyar kapcsolatokat. „Nemzeti vonatkozásban ez a csúcstalálkozó bizonyára nem kerül be az ilyen jellegű áttörést eredményező találkozók sorába. Számos tekintetben, aminek kisebbségi vonatkozásai is vannak, azonban hozott előrelépést. Említhetném a 25 új határátkelőhely megnyitását, ami szintén segíti a két ország közti kapcsolattartást és a határon átnyúló együttműködés elmélyítését, amiben a dél-szlovákiai régiókban élő magyarság is érdekelt. Ahhoz, hogy a szlovák-magyar kapcsolatokat sikerüljön új alapokra helyezni, elsősorban a nemzeti doktrínán kellene változtatni. Annak az álláspontnak kell megváltoznia, hogy az egyik fél a másik fél számára alapvetően veszélyes. Mindkét félnek nagyon sok mindent át kellene gondolnia és át kell értékelnie“ - szögezte le portálunknak adott interjújában Öllös Lászó.