Elégedetlenek bérükkel a szociális dolgozók
Anton Szalay, a Szlovákiai Egészségügyi és Szociális Szolgáltatások Szakszervezeti Szövetségének (SOZZSS) elnöke úgy látja, hogy a szociális intézmények alkalmazottainak a helyzete valójában nem érdekli a döntéshozókat. Emiatt azon évek óta hiába próbálnak változtatni, mindig kudarcot vallanak.
A szociális szolgáltatásokat nyújtó létesítményekben dolgozók bruttó havi bére tavaly 609 euró volt, ami tisztán 487 eurót jelent. A gondozók átlagos nettó bére pedig csak 442 euró volt. 2011 és 2013 között a bérük egyáltalán nem emelkedett. Csupán tavaly nőtt 16 euróval, idén januárban pedig 1,5 százalékkal. Mindezzel együtt is csak a szlovákiai átlagbér 71 százalékos szintjén mozog, ami 9 évvel ezelőtt még több mint 85 százalékot ért el. Olyan szociális intézmények is akadnak, ahol az egészségügyi asszisztens csak havi 374,50 eurót visz haza, ami 4,50 euróval több a takarítónő bérénél.
Miközben Szlovákia népessége egyre jobban elöregedik, ilyen alacsony bérek mellett lassan nem találnak majd olyan fiatal gondozókat, akik hajlandóak lesznek betölteni az egyébként három műszakkal járó munkakört. Az ágazatban dolgozók átlagéletkora is meglehetősen magas, sokan pedig éppen a bér miatt távoznak az egyes létesítményekből. Sokan Ausztriában vagy Németországban találnak maguknak hasonló munkakört sokkal nagyobb bérért.
Mivel a fiatalok nem érdeklődnek e munkalehetőség iránt, egyes intézmények a szakképzett munkatársaik helyére kénytelenek munkanélküli, szakképzetlen embereket felvenni. Az utóbbiak esetében elegendőnek bizonyul a mindössze 220 órás gondozói tanfolyam elvégzése. Ugyanakkor a kurzusról kikerülők között is akadnak olyanok, akik inkább külföldön vállalnak majd munkát - figyelmeztet Anton Szalay.
A szociális dolgozók béremelését az is nehezíti, hogy bár e létesítmények a városi vagy megyei önkormányzatokhoz tartoznak, ám a fizetést a központilag megszabott és csak a kormány által megváltoztatható bértarifák szerint kapják.
„Az egyik prioritásaként ezt a problémát kellene megoldania“ – hangsúlyozta Szalay. Emiatt a szakszervezetek legalább 100 ezer aláírást akarnak gyűjteni a petíciójukhoz annak érdekében, hogy a követeléseiket előterjeszthessék parlamenti jóváhagyásra. Úgy vélik, hogy a szociális létesítményekben dolgozók bérét legalább 40 százalékkal kellene emelni – az anyagiak hiánya miatt akár több lépésre lebontva azt, mint az az egészségügyi dolgozók esetében történt.
A petícióban azt is kérik, hogy a dolgozókat érő fizikai és pszichikai megterhelést, valamint az egészségügyi és szociális gondozás összevonását is kompenzálják anyagilag a döntéshozók. Az orvosoktól és patikusoktól eltérően ugyanis az olyan szociális szolgáltatásokat nyújtó létesítményekkel, amelyekben szakápolásra is szoruló emberek élnek, az egészségbiztosítók nem kötelesek szerződést kötni.
„Ilyen szerződéssel ma csupán egy szlovákiai létesítmény rendelkezik, s az Kassa megyében található“ – mondta el Szalay. Hozzáfűzte: annak az elintézése ugyanis nagyon igényes és hosszú ideig tartó folyamat.
A kormányhivatal egyelőre a szakszervezeti követelésekkel kapcsolatban feltett kérdésekre nem reagált.