Elégedetlen a kormány gazdaságpolitikájával az MKP és a Most-Híd
Bugár Béla, a Most-Híd elnöke szerint a kabinet semmit sem valósított meg korábbi ígéreteiből. „Beszéljünk akár az adósságcsökkentésről. Rosszul csinálják. Bevételekről beszélnek, az államháztartás kiadásait nem fékezik. Olyan adókat vezettek be, amivel a vállalkozói szférát hozták nagyon nehéz helyzetbe, s ezért nő a munkanélküliség. Sorolhatnám tovább, de egyértelmű, hogy nagyon sok mindent megígértek, de ebből jóformán semmit nem teljesítettek” – hangsúlyozta.
A Most-Híd elnöke szerint az egyik legnagyobb gond, hogy nő a tartósan munkanélküliek száma, az emberek pedig nem érzik biztosnak az egzisztenciájukat Szlovákiában.
Farkas Iván, az MKP gazdasági és régiófejlesztési alelnöke úgy véli, a kabinet munkáját tétovaság jellemzi annak ellenére, hogy Robert Fico eddig soha nem látott támogatással, koalíciós partner nélkül kormányoz.
„Az a fajta kormányzati programintézkedés, amit elfogadtak, hogy a leszakadó régiókat kellene fejleszteni, felzárkóztatni - semmit nem tettek ennek érdekében. Sőt, további régiók szakadnak le. Ilyen például Csallóköz, amely korábban fejlődőképes régió volt, ma már a leszakadás útjára tért. Ne is beszéljünk a többi régióról: Mátyusföldtől a Bodrogközig, Ung vidékig. A déli járások mind hátrányos helyzetű térségekké váltak, ezzel a kormány nem akar és nem tud semmit tenni” – mutatott rá Farkas Iván.
Az MKP és a Most-Híd politikusa viszont egyaránt pozitívan értékelte, hogy a kormány növelni tudta az adóbehajtás hatékonyságát, az áfa-fizetési fegyelmet, illetve hogy igyekszik 3 százalék alatt tartani a költségvetési hiányt.
(A témáról összeállítást láthatnak majd a Felvidéki Híradó keddi adásában.)