Éjjel-nappal őrzik Pavol Frešot
Frešo mint ismeretes borítékba rejtett töltényt kapott postai úton. A pluska.sk értesülése szerint azóta éjjel-nappal őrzik. Pénteken munkahelye, Pozsony megye hivatala előtt is ott voltak a Közjogi Méltóságokat Védő Hivatal testőrei. Az önkormányzat ülését Frešo vezette, de utána eltűnt, mintha a föld nyelte volna el - írja a pluska.sk.
A portál megjegyzi: a rendőrség nem tájékoztat a nyomozás eddigi eredményeiről, Frešo pedig nem veszi fel a telefont. A fenyegetést nyilván komolyan veszi, hiszen háromgyermekes családapa - kisfia csak pár hónapos.
A pluska.sk megkereste a politikus feleségét, Zorát, aki a férjével való megállapodásra hivatkozva nem kívánt nyilatkozni az üggyel kapcsolatban. Nyilatkozott viszont Frešo kolléganője, Lucia Žitòanská, akit sokkolt a pártelnököt ért fenyegetés. „Rendkívül megdöbbentem. Velem ilyesmi még nem fordult elő"– mondta.
Frešo nem az első SDKU-s politikus, aki halálos fenyegetést kapott. Iveta Radièová volt kormányfő, a párt egykori frontembere hasonló cipőben járt. Õ is kapott éles töltényt levélben. A Most-Híd színeiben mandátumhoz jutott túrócszentmártoni polgármester idén januárban szintén kapott postai küldeményként egy töltényt. A pluska.sk-nak Hrnèiar elárulta, gyalázkodó leveleket is kap. „A múlt héten kaptam egy képeslapot ezzel a szöveggel: kaptál egy töltényes borítékot, most küldök neked egy puskát, hogy lődd szét azt a magyar fejedet. Ilyesmi állt benne. De nem foglalkozom vele. Fütyülök rá! – hangoztatta.
Néhány évvel ezelőtt hasonló fenyegetés érte a MKP két vezető politikusát, Csáky Pált és Duray Miklóst. Õk is töltényt kaptak fenyegető levél kíséretében - emlékeztet a pluska.sk