Èižnár nem bünteti meg Ficót muszlimellenes kijelentése miatt
Amikor a “smeres“ Monika Flašíková Beòová európai parlamenti képviselő tavaly a katolikus püspököket az öreg varázslókhoz hasonlította, majd a kereszténydemokrata (KDH) Jozef Mikloško ez ügyben a főügyészséghez fordult, annak feje, Jaromír Èižnár szintén a kerületi ügyészséghez továbbította a beadványt. Az EP-képviselő ellen azonban nem indított eljárást, mert nem látta annak okát.
Hasonló sorsra juthat az a beadvány is, amely szerint feltételezhető, hogy Robert Fico kormányfő elkövette a nemzet, faj és meggyőződés gyalázása bűntettét. „A főügyészség ügyésze nem tartotta szükségesnek a Pozsonyi Kerületi Ügyészséghez továbbítani a feljelentéssel kapcsolatos ajánlásokat“ -- magyarázta az ügyészség szóvivője, Andrea Predajòová. Hozzátette: ez az eljárás más feljelentések esetén is bevett gyakorlatnak számít.
Az illetékes kerületi ügyészség 30 napon belül döntheti el, hogy a Fico-ellenes beadvány megalapozottnak minősül-e. Azt Maroš Ivaniè közgazdász nyújtotta ba, aki az utóbi húsz évben az Egyesült Államokban élt, manapság pedig Szlovákiában vállalkozik. Az eset kapcsán a Denník N napilapnál jelentkezett.
Két hétel ezelőtt e-mailon adta be a Fico által mondottak miatti feljelentését. Mint arról hírt adtunk, a miniszterelnök úgy fogalmazott, meg kell gátolni egy összetartó, egységes muszlim közösség létrejöttét Szlovákiában. A feljelentés megfogalmazója úgy véli, hogy a nemzet, faj és meggyőződés gyalázása címén elkövetett szabálysértésen kívül az extrémizmus további bűncselekményei is szóba jöhetnek Fico szavai kapcsán.
A közszereplők ebben az esetben akár 2-6 évnyi börtönbüntetésben is részesülhetnek. Jozef Dobroviè és Peter Kováè jogász elmondta: Fico kijelentései a büntethető kijelentések kategóriájába tartozhatnak. A kormányfőre sem vonatkozik kivétel, posztja miatt akár nagyobb büntetésben is részesülhetne.
Robert Fico a feljelentéssel kapcsolatban azt mondta, "az ókori Görögországban a rossz híreket hozókat kútba dobták, Európában pedig elég sok átlagpolgárt kötöttek fel az igazságért, tehát ilyen szellemben tekintek ezen értelmetlenségekre is". Tibor Gašpar országos rendőrkapitány is azt gondolja, hogy ez esetben nincs szó bűncselekmény elkövetéséről. „Mindenre összefüggéseiben kell tekinteni“ -- mondta.
A kormányfő kijelentéseivel magára haragította a Szlovákiában működő Iszlám Alapítványt és több civil szervezetet. Egyebeken kívül azt állítják, Robert Fico politikai célokra használja a menekültkérdést.
A kormányfő a muszlimokról azt is mondta, „nem akarjuk, hogy valaki közterületeken zaklassa hölgyeinket“, illetve „ha a másféle értékrenddel bíró muszlimokat beengeditek az országba, olyan incidensekre lehet számítani, mint amilyenekre Kölnben és Rómában került sor“. Ezzel a németországi történésekre utalt, amikor az újévi ünneplés során férfiak egy csoportja szexuálisan zaklatta és meglopta a gyanútlan nőket.