Èižnár a vagyon eredetének igazolásáról szóló szigorúbb törvényt szorgalmaz
"Figyelembe kellene venni például annak a jogszabályozásnak a megfontolását, amelyet a Cseh Köztársaságban javasoltak, illetve azt, hogy ha a vitás vagyon értéke meghaladja a 255.465 eurót, akkor a pénzügyőrség felszólít az eredete igazolására. Ha arra képtelen az adott szubjektum, akkor ezt a vagyont 90 százalékos vagy még magasabb adóval sújtják" – magyarázta a TASR hírügynökségnek Èižnár.
A főügyész úgy véli, hogy a jelenlegi jogi normát úgy is módosíthatnák, hogy figyelmen kívül hagyják a vagyoncsökkentést célzó aktusokat. Èižnár szerint ugyanis éppen azok okozzák az eljárás leállítását. "Ma az eset a bíróságra kerül, és megállapítják, hogy az érintett személy szétosztotta a vagyonát. A bíróság az eljárást később leállítja, mivel a vagyon értéke már nem éri el a törvény által megszabott nagyságot" – hívta fel már tavaly is a képviselők figyelmét a trükkre Èižnár.
A főügyész szerint egyáltalán nem azt kellene figyelembe venni, hogy most milyen vagyonnal rendelkezik a gyanús személy. "Hanem azt, hogy milyen is volt eredetileg, azaz az eljárás kezdetén" – tette hozzá a főügyész, aki a vonatkozó törvény módosításának szükségszerűségére már egy évvel ezelőtt felhívta a figyelmet. Véleménye szerint az országban sok az ügyeskedő, és meg tudják kerülni a jelenleg hatályos jogszabályt.
Egy törvénymódosító javaslatot már beterjeszettek a parlament kedden kezdődő májusi ülésszakára. Az ellenzéki Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO-NOVA) azt javasolják, hogy ne számítson legális bevételnek az ún. szokatlan kereskedelmi ügyletekből származó jövedelem, amit pontosan leírnak a piszkos pénzek mosása elleni harcról szóló jogszabályban.
"A jelenlegi jogszabály azért működésképtelen, mert az könnyen megkerülhető" – indokolta a változás szükségszerűségét Daniel Lipšic, aki a jogszabályt már annak az első Fico-kormány általi jóváhagyása idején, azaz 2010-ben is bírálta. Lipšic már akkor fogatlannak, túl mérsékeltnek nevezte a törvényt, amely szerinte súlytalannak bizonyul a szervezett korrupciós bűnözés elleni harc során.
A jelenlegi kormány programnyilatkozata is a vagyon eredetének igazolásáról szóló az eddiginél hatékonyabb alkotmánytörvény elfogadására vonatkozó szándékról szól. Ezt a témakört az utóbbi időszakban a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) is megnyitotta. Andrej Danko pártelnök véleménye szerint a hatékony törvény meggátolhatná a korrupciós botrányok kirobbanását. Ráadásul azt is gondolja, hogy mindnyájuknak iratokkal kellene bizonyítaniuk a saját kiváló anyagi helyzetüket.
A jelenleg hatályos vonatkozó törvényt a parlament 2010-ben fogadta el, s az 2011-től hatályos az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD), az SNS, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió-Demokrata Párt (SDKÚ-DS), a Magyar Közösség Pártja (MKP), illetve a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) akkori képviselőinek köszönhetően. Fico ezen jogszabály elfogadásának szükségszerűségét azzal indokolta, hogy létezik az arra vonatkozó nyomós közérdek, hogy az illetékes állami szervek képesek legyenek hatékonyan fellépni a saját viszonyaikhoz képest túl jól élők ellen, akik esetében fennáll a gyanú, hogy vagyonuk jelentős része tisztességtelen forrásokból származik.
Ezen törvény szerint 2011 óta a gyanús személyeket és cégeket az a veszély fenyegeti, hogy az illegális módon szerzett vagyonuk az államé lesz. A pénzügyi rendőrség köteles az ügyésznek javasolni az olyan gyanús vagyonról szóló eljárás megkezdését, amely értéke meghaladja a minimálbér 1500-szorosát, ami fél millió eurónál is több pénz. Az ügyésznek kell felszólítania a gyanús személyt arra, hogy 30 napon belül magyarázza meg, illetve bizonyítsa be azt, hogy a vagyonát miként szerezte. Végül annak az esetleges elvesztéséről a bíróság határoz.
