Egyre mélyebbre süllyed a hazai politikai kultúra nívója

Az ellenzék szerint a romló politikai kultúráért a jelenlegi parlamenti elnök Peter Pellegrini pártja, a kormányzó Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD), ugyanakkor maga a felaprózódott ellenzék is okolható – adtak hangot véleményüknek a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) 5 perc múlva 12 c. vasárnapi televíziós politikai vitaműsorában. Peter Pellegrini ugyanakkor éppen az ellenzék szétforgácsolódásában látja a problémát, amellyel szerinte nehéz szót érteni és közös nevezőre jutni. Véleménye szerint a Smer-SD példát statuált a politikai kultúrát illetően, míg az ellenzék ezzel nem ért egyet.
„A Smer-SD nem volt képes elviselni a saját győzelme jelentette terhet a parlamentben. Ez abban mutatkozott meg, hogy megszűnt a párbeszéd. Elbarikádozta magát egy politikai párt, amely szavazatai súlya révén bármit képes volt elérni, amit csak akart. Hatalommal való visszaélésnek lehettünk tanúi" – mondta Pavol Hrušovský, az ellenzéki Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) képviselője, megjegyezvén, hogy a plénum gyakorlatilag a kormányzati politika egyfajta adminisztratív végrehajtó erejévé lépett elő.
Richard Sulík, az ugyancsak ellenzékben politizáló Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöke is úgy véli, a Smer-SD politikája teljességgel idomult Pavol Paška korábbi kormánypárti házelnök kijelentéséhez, miszerint: „Nyerjék meg a választásokat, és bármit megtehetnek".
Pellegrini természetesen szembeszegült politikai vetélytársai állításával. „A Smer-SD nem élt vissza politikai pozíciójával. Politikai kultúrát statuált és nem élt vissza politikai hatalmával. Mindezt gyakorta a gyanúba keveredett jelöltjei leváltásával bizonyította. A Smer-SD megmutatta, hogy annak ellenére, hogy egyedül kormányzott, képes volt arra, hogy a párt belső struktúráját érintő döntéseket hozzon" - mondta Pellegrini, kiemelvén a kormánypárt frakciójának stabilitását.
Pellegrini a műsorban egyes képviselők viselkedését kifogásolta. Példaként az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek-NOVA (O¼aNO-NOVA) vezetőjét, Igor Matovièot említette. „Ön Sulík úr a házszabálysértők egyik legnagyobbikának az atyja. Matoviè urat Ön juttatta be a parlamentbe" – fordult Sulíkhoz Pellegrini, majd a Matoviè által alkalmazott praktikák egész sorát elevenítette fel. "Akkor hát tegyen vele rendet. Elvégre ez az Ön dolga" - reagált Sulík.
Pellegrini úgy véli, hogy a választásokat követően megalakuló új parlament elfogadhatná a képviselői etikai kódexet. Hrušovský szerint ugyanakkor a képviselőknek nincs szüksége egy ilyen dokumentumra, ahhoz, hogy úriemberek módjára viselkedjenek.