2017. március 22., 09:06

Egyfordulós lesz a megyei választás, a képviselők megtörték Kiska vétóját

POZSONY. Annak ellenére, hogy Andrej Kiska államfő nem értett egyet a kétfordulós megyei választások egykörösre való megváltoztatásával, mégis bekövetkezik ez a változás. A parlamenti képviselők ugyanis letörték Kiska elnök vétóját, s ismételten megszavazták a választási törvény módosítását.
201703220908460.0000000000000000001a_v4c.jpg

Kiska a törvényt azért adta vissza a parlamentnek, mert szerinte az a megyei választások kapcsán gyengíti a politikai erők szabad versengésének az esélyét. A képviselőknek azt javasolta, hogy töröljék az egyfordulós választások bevezetésével kapcsolatos félrevezető rendelkezéseket.

A választói jog érvényesítésének feltételeiről szóló törvénymódosítást a koalíciós képviselők ültették át. A megyeelnökök egykörös választásának szükségszerűségét olyan gyakorlati tapasztalatokkal indokolták, amelyek szerintük rámutattak, hogy a választók inkább az első forduló során szoktak szavazni menni. "Mivel a 2. forduló során nagyon alacsony a részvételi arány, ezért a választások ez esetben nem tükrözik teljes mértékben a választók akaratát" – magyarázták az indítványozók.

A változás szerintük megtakarítást is hozna. A 2013-as választások során 2. körre öt megyében került sor. Ha elmaradna a 2. forduló, azzal a koalíció szerint hozzávetőleg 2,4 millió eurót takarítanának meg.

Az államfő a módosítás indoklását hiányosnak és félrevezetőnek tartja. Kiska szerint a gyenge érdeklődés nemcsak a 2., hanem az 1. forduló során is problémát jelent, ahol az eddigi szavazások során még egyetlen jelöltnek sem sikerült a választásra jogosult polgárok szavazatainak több mint 15 százalékát megszereznie.

Az államfő a törvénymódosítás kapcsán a célszerűségre és a politikai erők demokratikus társadalomban történő szabad versengésének a veszélyeztetésére is utalt. Megemlítette, alapvető cél, hogy a választások során a politikai erők számára lehetővé tegyék és megvédjék a szabad versengést, aminek alá kell vetni minden választásokkal kapcsolatos törvényt, a választói joggal való élést, beleszámítva a megyei szervekbe történő választásokat is. Kiska úgy látja, hogy mindezt  a jóváhagyott törvény nem teljesíti. "Ellenkezőleg, a jóváhagyott törvény gyengíti a politikai erők megyei választások során megnyilvánuló szabad versengésének az esélyét" – tette hozzá.

A képviselők az egy napra tervezett megyei és helyhatósági választások kapcsán újból megszavazták azt a törvénymódosítást is, amely a körzeti választási bizottságok összetételén és tevékenységén módosít. Kiska ezen módosítás ellen is elnöki vétót emelt. Mivelhogy az államfő a parlamentnek a megyeelnökök egykörös választását bevezető törvényt is visszaadta, kétkörös választások esetén a választási kódex ezen módosításában található rendelkezéseket nem valósíthatnák meg.

Megosztás