2015. április 1., 08:09

Egyes orvosok június végéig kérhetnek illetéket az elsőbbségi kivizsgálásért

POZSONY. Április 1-jétől, szerdától megszűnnek az elsőbbségi kivizsgálásért kérhető illetékek. Azok az orvosok, akik ezen illeték kapcsán a megyétől külön engedélyezett rendelési időt kaptak, pácienseiktől június végéig kérhetik az illetékeket. Ez utóbbi esetben azonban feltételül szabták, hogy az érintett orvosok a megyéjüknek április végéig nyújtsák be a rendelési idejükre vonatkozó új javaslatot.
Áprilistól az elsőbbségi vizsgálatokért fizetett illeték mellett továbbiak is megszűnnek, egyebek mellett a receptek, orvosi utalványok, igazolások és gyógyfürdői kezelés felírásáért eddig fizetett illetékek is. A változások az egészségügyi ellátás terjedelméről szóló törvénymódosításból következnek.

Az elsőbbségi kivizsgálásért kérhető illetékek eltörlése megosztotta a közvéleményt. Egyesek üdvözölték azt, mások pedig diszkriminálva érezték magukat amiatt, hogy akadtak, akik időpontot vásárolhatnak az orvosoknál. Még nem lehet tudni, hogy az orvosok miként pótolják majd a törvényváltozás miatt kieső bevételüket. Eredetileg azt fontolgatták, hogy bizonyos átalányösszeget kérnek attól a pácienstől, aki időpontot kérnek. További lehetőségként merült fel az orvos rendelési idő utáni felkeresése, ami azonban nem lehetséges. Az egészségbiztosítók ugyanis ilyen esetben egyáltalán nem térítenék meg a kezelés és a felírt gyógyszerek árát.

Pásztor László, a Magánorvosok Társulásának (ASL) elnöke azt állítja, hogy a jövedelemkiesés pótlásáról még mindig tárgyalnak az egészségbiztosítókkal. „Az elsőbbségi kivizsgálásért kérhető illeték ügyét valamilyen átalányösszeg formájával oldhatnánk meg, de ez még mindig a megfontolás szakaszában van, arra június végéig van időnk“ – reagált Pásztor.

Zuzana Èižmáriková, az egészségügyi tárca sajtóosztályának vezetője is megerősítette az átmeneti időszak létét, ami azokra az orvosokra vonatkozik, akik számára a megyék jóváhagyták rendelési idejüket, amelyben egy időszakot különítettek el az elsőbbségi kivizsgálásra. Ez több szakorvost és körzeti orvost is érint. Èižmáriková szerint ők június végéig kérhetik az elsőbbségi kivizsgálásért járó illetéket akkor, ha április végéig a megyéjüknek benyújtják a rendelési idejük új szétírását.

Áprilistól az ambuláns orvosok illetéket fizettethetnek olyan szolgáltatásokért, amelyek árát nem téríti meg az egészségbiztosító, például az egészségügyi igazolvány kiadásáért és az autóiskolák által kért igazolásokért. Ezen illetékek nagyságát maguk szabhatják meg, s eddig nem jelezték, hogy drágítást terveznének.

A rendelők bizonyos specifikus esetekre is felkészültek. Azok olyan helyzetekre vonatkoznak, amikor az orvos bizonyos vizsgálatok – EKG, ultrahang vagy CRP – elvégzéséről nem kötött szerződést az egészségbiztosítóval. Az új törvény szerint ugyanis ilyen műveletekért nem szedhető illeték.

„A törvény szerint nem szabad az egészségügyi ellátás nyújtásának feltételéül szabni annak megfizetését, ám ha azt a páciens kéri, akkor elfogadhatjuk tőle az illetéket“ – tette hozzá Pásztor, aki szerint az ilyen esetekre már elkészítették a szükséges kérvénymintákat, amelyeket a páciensek aláírhatnak. Így a beteg megegyezik az orvosával, s ekképp az illetéket önkéntes alapon fizeti meg, amit nem tilt a törvény.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.