2015. szeptember 26., 13:43

Egyelőre nem válik le az államról az egyház

POZSONY. Évi több tízmillió euróval támogatja az egyházakat az állam. A 2014-es esztendőben például 38,8 millió eurót fordított e célra összesen, mely összegből több mint 22 millió euró a római katolikus egyházban landolt.
201509261229350.ALLAM_ES_EGYHAZ_2.jpg

„Az országnak nyugalomra és stabilitásra, valamint az állam s az egyes egyházak közti kiegyensúlyozott viszonyokra van szüksége“ – jelentette ki pár nappal ezelőtt Robert Fico miniszterelnök, a kormányzó Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) elnöke, megerősítvén ezzel, hogy legalább a választási időszak végéig közösen áldozunk az egyes egyházakra és a papok bérére.

Marek Maïariè kulturális miniszter elmondta, noha az egyházakkal már régóta párbeszédet folytatnak finanszírozásukról, a kormány igyekezete nem arra irányult, hogy elvágja az állam és az egyházak között meglévő köldökzsinórt. Ugyanakkor elismerte, hogy amennyiben kormányon maradnak, megkísérlik az egyházak módosított finanszírozását. Olyannyira, hogy egy ez irányú elképzeléssel is rendelkezik.

„A miniszterelnök nagyon is tisztában van azzal, mi szerepel kormánya programjában, amelyben azt a célkitűzést fogalmazta meg jelen kormányzati ciklusra vonatkozólag, hogy változtatásokat visz véghez finanszírozásukban“ – mondta a kulturális miniszter az Aktuality.sk internetes hírportálnak nyilatkozva.

„Világos célt fogalmaztunk meg ezen kormányzati ciklusra vonatkozólag, miszerint szakértői tárgyalásokat folytatunk az egyházakkal, hogy az új kormány felállása esetén bizonyos módosításokat tető alá lehessen hozni“ – védte meg a kormányfőt a tárcavezető.

A kulturális minisztérium három finanszírozási modellt tárt az egyházak elé. A lehetőségek egyike, hogy az adott egyházra csak annak tagjai áldozzanak. Egy másik javaslat szerint a hívők létszáma alapján juthatnának pénzhez. Az utolsó javaslat a jelenleg is alkalmazott modell módosítására irányul, amikor is az állami költségvetésből elkülönített közvetlen támogatás mértékét a papok számától teszik függővé. Tulajdonképpen ez utóbbi megoldás felé hajlik Marek Maïariè kulturális miniszter is.

„A módosítások így pl. érinthetnék mindazon egyházi képviselők létszámának korlátozását, akiknek az állam teremtené elő a fizetését“ – mutatott rá Maïariè, aki szerint több alternatíva is létezik, ám az alapvető változtatásokra az egyházak mindegyikének ugyancsak rá kell bólintania. „A rendszernek minden, így a kis egyházak körülményeit is figyelembe kell vennie” – szögezte le a kulturális tárca vezetője.

Az Aktuality.sk a legszámottevőbb egyháznál, a római katolikusnál érdeklődött afelől, hogy mely modellt tartják a számukra legmegfelelőbbnek. „Olyan modell elfogadását tartjuk elképzelhetőnek a jövőben, amely a jelenlegi állapotokhoz képest nem jelent meghatározó hátrányt a számunkra“ – mondta el Martin Kramara, a Szlovák Püspökkari Konferencia (KBS) szóvivője.

Szlovákia még az első Mikuláš Dzurinda vezette kormány idején, 2000-ben írta alá a szinte felmondhatatlan Vatikáni Szerződést, amely szerint a katolikus egyház nem válhat le az államról. Katarína Zavacká jogásznő elmondta, az egyháznak az államról való teljes leválása csakis az említett szerződés felmondásával lehetséges, ám annak felbontásába a Szentszéknek – élen Ferenc pápával – is bele kell egyeznie, azaz a szerződés egyoldalúan nem lehet felmondani, mert nem tartalmaz olyan cikkelyt vagy záradékot, amely a szerződés felbontásának módjáról rendelkezik.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.