2018. november 17., 11:41

Egy sms története

Bugár Béla többször próbálta telefonon elérni Andrej Dankot, majd a sikertelen hívások után tájékoztatta szöveges üzenetében kolaíciós partnerét a Most-Híd Danko doktori munkájával kapcsolatos álláspontjáról - tájékoztatott Debnár Klára, a Híd szóvivője.

Andrej Danko Bugár Béla
Fotó: TASR

„A Most-Híd elnöke néhány sikertelen telefonhívás után döntött amellett, hogy más módon próbál kapcsolatba lépni Danko úrral, hogy értesítse őt a koalíciós partnere álláspontjáról“ - jelentette ki Debnár.

Pénteken az SNS állásfoglalásában fejtette ki, hogy Tibor Bernaťák, a párt képviselői klubjának elnöke, és az összes parlamenti képviselője Andrej Danko mögött áll. Egyben bírálták a Most-Hidat és annak elnökét, Bugár Bélát, amiért kijelentette, hogy Dankonak személyes döntést kellene hoznia.

„A Szlovák Nemzeti Tanács elnöke, Andrej Danko egyedül a családjának, az SNS képviselőinek, a párt tagjainak és a választóinak tartozik elszámolással. A vele szembeni bizalomról csakis az SNS közgyűlése, a választások során pedig a választók jogosultak dönteni. Senki másnak nincs joga ilyen kijelentéseket tenni“ - reagált Bernaťák.

Bugár úr és pártja tettét nem találja objektívnek Tibor Bernaťák. „Ha Bugár úr és a Most-Híd objektíven járna el, akkor ilyen felhívással kellene megszólítania az ország köztársasági elnökét is. Az elnök esetében- nem úgy, mint Danko úréban -, ugyanis már bírósági végzés szól a jogtalan tettekről“ - tette hozzá az SNS képviselői klubjának elnöke. „Három év közös munka után komolytalannak tartunk egyetlen üzenetben közölni a koalíciós partnerrel egy döntést, miközben az tárgyalásokat folytat a Visegrádi Négyekkel, Franciaországgal és Németországgal“ - folytatta Bernaťák, aki szerint az ilyen eseteket a koalíciós tanácson kellene megbeszélni.

„Bizalom nélkül nem lehet koalícióban dolgozni“ - emelte ki Bernaťák, aki azt is hozzátette, hogy ha a Most-Híd szerint nincs jövője a jelenlegi kormánynak, akkor azt a bizalmi szavazás során kell kinyilvánítania.

Egy csütörtöki sajtótájékoztatón Andrej Danko is arról beszélt, hogy csorba esett a kölcsönös bizalmon a koalíción belül. Egyben bejelentette: az SNS támogatni fogja a parlamenti ülés megnyitását, melyen az ellenzék megpróbálja majd leváltani őt a parlament éléről. A házelnök a koalíciós partnereket is fel fogja kérni, hogy támogassák az ülés megnyitását.
Danko bizalmi szavazásnak akarja alávetni magát házelnökként és koalíciós partnerként is. „Semmilyen más lehetőségem nem marad, mint hogy a következő ülésen ismét bizalmat kérjek. A koalíció bizalma nélkül nem lehet kormányozni és dolgozni” – tette hozzá Danko.
Megismételte, hogy a kisdoktori munkáját a legjobb tudása szerint, tiszta lelkiismerettel készítette el. „Összhangban az akkor érvényes előírásokkal és a kor technikai lehetőségeinek megfelelően” – tette hozzá. Danko bízik benne, hogy továbbra is jogállamban élünk, és hogy egy újságcikk vagy egy Facebook-bejegyzés alapján nem lehet egy embert indokolatlanul megvádolni, elítélni és kivégezni.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.