Egy kassai férfi levágná a saját kezét
Laco azt állítja, hogy csak akkor lesz ismét boldog, ha amputálják az óriásira nőtt, mozdulatlan "tappancsát". A fiatalember kálváriája 2009-ben kezdődött, amikor egy baleset után meg kellett műteni a kezét, ám aközben váratlan bonyodalmak léptek fel. A felső végtagja begennyesedett, bedagadt, végül pedig teljesen mozdulatlanná vált. Az orvosok azonban páciensüket azzal vigasztalják, hogy a keze még megmenthető, de ő már reménytelennek tartja a saját helyzetét.
"Amputációt csak az összes hozzáférhető gyógymód kiaknázása után lehet végezni" – magyarázta Ladislava Šustová, a Kassai Egyetemi Kórház (UNK) szóvivője.
Ladislav már több tucat kivizsgáláson esett át, amelyek után az orvosok azt állították: a jövőben mozgatja majd a kezét. A fiatalember azonban nem ilyen derűlátó, ragaszkodik a mielőbbi amputációhoz. Azt hangoztatja, hogy a komoly beavatkozással párosuló, összes kockázatot magára vállalja, de ez az orvosoknak kevés. Ilyen eseteket nagyon érzékenyen kell elbírálni, mert az egészségügyi intézmény áldozatul eshet a páciens önkárosításában történő segédkezése miatt – hangsúlyozta Mária Grüllingová, a kassai egészségügyi bizottság elnöke.
Bár az érrendszeri megbetegedésekkel foglalkozó szakember sem ajánlja a furcsa kéz csonkolását, Ladislav kétségbeesésében egy megdöbbentő lépésre szánná rá magát: levágná le a saját kezét. Šustová azonban azt hangoztatja: tudatosítani kell, hogy az amputáció az utolsó, visszafordíthatatlan lehetőségnek számít.