Egy éven belül elektronikusan kommunikálhatnak a községek
„Soha ilyen rövid idő alatt nem értek el ilyen jelentős fejlődést a községek az elektronikus kommunikáció terén, mint most” – hangsúlyozta Pavel Bojòanský.
A települések informatizálása 2010-ben vette kezdetét, és három fő területen folyik. A megyei önkormányzatokkal (VÚC) kapcsolatos lépések gyakorlati eredményei már néhány hónapon belül megmutatkozhatnak. „Láthattuk Nagyszombat és Besztercebánya megye projektjeinek bemutatóit, rendkívül jó, modern információs rendszerek“ – magyarázta a pénzügyminisztérium informatikai szekciójának vezérigazgatója.
A kerületekkel egy időben a minisztérium a 20 ezertől több lakossal rendelkező városokat is információs rendszerbe kapcsolná az eVárosok (eMestá) program keretében. Ennek célja a polgárok és vállalkozók életének egyszerűsítése, a napi ügyintézés adminisztrációs terheinek csökkentése. A 32 város közül egyelőre csupán kettőben sikerült a közbeszerzési eljárást befejezni. Bojòanský becslése szerint az ilyen városok száma nyár végéig sem lesz több hétnél. A többi projektet az idő rövidsége miatt valószínűleg átütemezik és az európai pénzalapok új programidőszakában rendelkezésre álló forrásokból valósítják meg.
Az informatikai szekció főnöke sokkal optimistább a kisebb városoknak és falvaknak szánt Szlovákiai Városok és Falvak Adatközpontja (DCOM) projekttel kapcsolatban. „Azzal számolunk, hogy legalább 1500 községet, az összes önkormányzatnak a felét tudjuk csatlakoztatni a rendszerhez. Ezek nagyjából jövő év szeptemberétől már internet segítségével kommunikálhatnak polgáraikkal” – becsülte meg a helyzetet Bojòanský.
Az elektronikus szolgáltatások egy részének próbaüzeme már jelenleg is folyik három községben, Szántón (Santovka), Felsőricsón (Horný Hrièov) és Naszvadon (Nesvady). Az új rendszert a költségvetéssel, adókkal és illetékkel kapcsolatos elektronikus ügyintézés terén hasznosíthatják majd a községek. A projekt biztosítja a községi hivatalok számára a szükséges számítógépes és irodai berendezéseket, valamint annak karbantartását is.