2012. október 11., 10:51

Egy éve bukott meg Radièová kormánya - A felelős nem jelentkezik

POZSONY. Iveta Radièová szerint a kormánynak nem volt más választása, mint bizalmi szavazáshoz kötni a mentőcsomagról szóló döntést.

Iveta Radièová ma is kitart álláspontja mellett, hogy nem volt más alternatíva: a mentőcsomag sorsát a kormány iránti bizalmi szavazáshoz kellett kapcsolni. Kabinetjének nem sikerült megszereznie a szükséges parlamenti többséget, és pontosan egy évvel ezelőtt megbukott. „Abban a helyzetben, amelyben Szlovákia volt, a kormánynak, tehát a koalíciónak nem volt más választása” - mondta a TASR hírügynökségnek a volt miniszterelnök.

Ezzel összefüggésben megemlítette, hogy a képviselők már 2010 augusztuságban megszavazták az ország részvételét az eurós védősáncban és a két szavazás összekapcsolását több miniszter támogatta. Radièová szerint az egyértelmű volt, hogy az akkor ellenzékben levő Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) nem segít a kormánynak. „A politikában a naivitás nem kifizetődő. Teljesen egyértelmű és világos, hogy a szlovák ellenzék nem viselkedik oly módon, mint például a német. A Smer-SD nagyon világosan kijelentette, hogy a szavazáskor nem támogatja az ideiglenes mentőcsomaggal kapcsolatos változásokat, aminek eredményeként Szlovákia miatt érvényét vesztette volna a többi ország szavazása” - mondta a volt miniszterelnök.

A volt miniszterelnök sikerként értékeli, hogy kabinetjének sikerült elindítania a jogállam  reformját, de a végrehajtó hatalom élén sok negatívumot is megtapasztalt. „Ez a politika visszás oldala: a kvázipolitika és a politikai játszmák, ezek nem pozitív emlékek” - hangoztatta. Mint mondta, megerősítette abban, hogy ne maradjon a csúcspolitikában.

Richard Sulík akkori házelnök, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöke nem támogatta a a mentőöv kibővítését és ezáltal a kormányt sem. Azt állítja, ma is ugyanúgy szavazna, mint akkor. Azt mondja, primitív zsarolásnak volt kitéve az SaS, a miniszterelnök pedig fatális hibát vétett, amikor összekapcsolta a két szavazást. „Nem értem, hogy tehette ezt Iveta Radièová, így elbánni a kormányával” - fűzte hozzá. Sulík azt nem árulta el, hogy ki tehet elsősorban az akkori koalíciós partnerek közül a két szavazás összekapcsolásáról. Elmondása szerint érthetetlen volt ez a lépés, amivel gyakorlatilag akadályt gördítettek az elé, hogy a Smer-SD támogassa a mentőcsomagot. „Ez durva hiba volt” - hangsúlyozta Sulík.

Radièová kormánya 2011. október 11-én bukott meg. Csupán 55 képviselő szavazott bizalmat a kabinetnek, miközben legalább 76 voksra lett volna szükség.

Megosztás