Egy év múlva indulhat az eHealth
Az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) még nem konkretizálta a szükséges pontos összeget. A kiadásokat részben abból a pénzből fedezik, amelyet eredetileg az elektronikus egészségbiztosítási kártya bevezetésére költöttek volna, de arra végül nem kerül sor.
Emellett az NCZI további uniós pénzeszközöket is igényel. „Ezt viszont nem a már létrehozott szolgáltatások javítására, hanem újabbak fejlesztésére használnak fel" – mondta el az NCZI szóvivője, Soòa Valášiková.
Az egészségügy elektronizációjára, vagyis az eHealth rendszerre eddig közel 47 millió eurót költöttek. Peter Blaškovitš, az Egészségügyi Információk Nemzeti Központjának vezetője nem kommentálta, hogy az eddig elköltött pénzeket hatékonyan használták-e fel. Mint mondta, a könyvvizsgálatával ezzel eddig nem foglalkozott, viszont a korábban meghatározott tételeket megrendelték és leszállítottak, s ez rendben volt. Az Állami Számvevőszék (NKÚ) azonban hiányosságokat is észlelt, amelyekről tájékoztatta a Legfőbb Ügyészséget (GP SR) is.
A 2018-as év elején
A tervek szerint az orvosok ez év végén kezdik el tömegesen használni az eHealth rendszert, amely éles használata 2018 elején kezdődik. Ez azt jelenti, hogy valamennyi egészségügyi szolgáltatást nyújtó intézmény és személy a jövő évtől kezdve köteles lesz beleírni az adatokat a polgárok elektronikus egészségügyi könyvébe.
Jelenleg tesztelik az eHealth rendszert, amihez eddig 10 rendelő csatlakozott, közük a Magánorvosok Társulását (ASL) vezető Marián Šóthé is. Több mint egyhónapos tesztelés után leszögezte: a rendszernek egyelőre megvannak a furcsaságai, és reméli, hogy ezek csak „kezdeti problémák”. Az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja regisztrálja a panaszokat és azt állítja, hogy azokat orvosolja. A központ elismerte, hogy az eHealth alkalmazása kapcsán még akadnak műszaki problémák és nehézségek.
Šóth elmondta, egy délután alatt sikerült csatlakoznia a rendszerhez. „Nem tudom elképzelni, hogy az állam a következő év elejéig képes lesz a több ezer szolgáltató csatlakoztatására" – jegyezte meg.
A rendszert az orvosokon kívül a kórházaknak, laboratóriumoknak és gyógyszertáraknak is használniuk kell majd. Šóth ennek kapcsán megjegyezte, kíváncsi arra, hogy a Szlovákia eldugott tájain élő, gyenge internetkapcsolattal rendelkező orvosok miként csatlakoznak majd a rendszerhez. „Ezeknek az orvosoknak bizonyos felszereléssel szeretnénk segíteni az egészségbiztosítók valamilyen terméke keretében. Mindhárom biztosítóval tárgyalunk erről” – közölte az NCZI.
Šóth rámutatott, sok idejét elveszi a páciensek adatainak összegzése, aminek tartalmaznia kell az életmentés esetén szükséges alapvető információkat. Az ASL főnöke munkaidő után foglalkozik mindezzel, szerinte bonyolult és rosszul strukturált az adminisztráció. Egy-egy páciens adataival egy óráig szokott foglalkozni, miközben közel 2000 páciense van. „Ezt nem tartom reálisnak, mindezt a rendelési időn kívül, ingyen csinálom, s a teendőből sok van” – jegyezte meg.
Az NCZI tud ezekről a problémákról, ezért egyszerűsíteni akar az összegezéseken. „Rövid időn belül elkészítjük a konkrét változásokra vonatkozó javaslatunkat, amelyet megvitatunk majd az információs rendszerek beszállítóival és a tesztelést végző kiválasztott rendelőkkel” – fejtette ki Valášiková.
Műszaki problémák
Az ASL vezetőjének a tesztelés során a bejelentkezéssel is adódtak műszaki problémái, az eHealth nehezen működik a Windows XP-ben. Emellett Šóth a rendszert nem tudta párhuzamosan használni a Dôvera egészségbiztosító „Biztonságos gyógyszerek online” alkalmazásával együtt. Ezt az orvosok a gyógyszerek felírására használják, amiért némi pótlékot kapnak. Az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja tagadta az ilyen jellegű problémákat. Az NCZI szerint a rendszer Windows XP alatt is működik, s a másik említett alkalmazás futtatása során sem észlelt működésképtelenséget.
Drucker szerint a rendszernek már működnie kellene
Az eHealth rendszer célja az egészségügyi szolgáltatások elektronizálása. Bevezetését már többször elhalasztották. Eredetileg 2013-ban kezdték volna meg a tesztelését, de a rendszer – amely bevezetné az elektronikus kommunikációt az orvosok, a kórházak, a laboratóriumok és a patikák között – máig nem működik. Tomáš Drucker egészségügyi miniszter szerint a rendszernek már régóta működnie kellene, s használatának mára természetessé kellett volna válnia. A tárcavezető szerint az EHealth bevezetése „minden szinten” csődöt mondott.
A rendszerben a pácienseknek saját elektronikus egészségügyi könyvük lesz, amelyben megtalálhatók lesznek az orvosi jelentések, a laboratóriumi vizsgálatok eredményei, a számukra kiírt receptek, illetve az egyéni összegezéseik. Így jobb lesz a gyógyszerek kiírása, illetve meggátolható lesz, hogy ugyanazokat a kivizsgálásokat többször végezzék el indokolatlanul. Eredetileg mindehhez egy elektronikus egészségbiztosítási kártya járt volna, amely a manapság használatos kártyákat váltotta volna fel. Ezt a tervet azonban a kormány végül elvetette, a polgárok az EHealth kapcsán elektronikus chipet tartalmazó személyazonossági igazolványukat használhatják majd.