2013. október 2., 11:43

Egészségügyi nővérek tiltakozása – Mi lesz a következő lépés?

POZSONY. Egy „sátorvárost” emeltek a tiltakozó egészségügyi nővérek szerdán hajnalban a kormányhivatal épülete előtt Pozsonyban. Több tucatnyi tüntető három napon keresztül ilyen módon ad hangot az egészségügyi dolgozók béremelésével kapcsolatos huzavona miatti elégedetlenségének.

A kormányhivatal előtt sátrat vert egészségügyi nővérek szerint a mostani tiltakozás csak a jéghegy csúcsa, elégedetlenségük kifejezésének a kezdete. A szakszervezet vezetőségének levele szerint a tüntetők legközelebb konkrét helyszíneket helyezhetnek barikád alá.

A nővérek számára egy, még a Radièová-kormány idején elfogadott törvény garantálta a magasabb béreket, de tavaly nyáron az Alkotmánybíróság hatályon kívül helyezte a jogszabályt. Az érintettek emiatt Zuzana Zvolenská egészségügyi minisztertől várták anyagi helyzetük javulását, illetve a bérviták rendezését. A tárcavezető azonban a legutóbbi megbeszélésen bejelentette, hogy jelenleg nincs pénz a fizetésemelésre.

Zuzana Èižmáriková, az egészségügyi minisztérium szóvivője szerint a nővérek a mostani megmozdulással furcsa stratégiát választottak. „A nővérekkel közvetlenül az Alkotmánybíróság döntése után találkoztunk, korrekt párbeszédről volt szó, semmiféle nyomásgyakorló akciót nem emlegettek“ – mondta hozzátéve: amit a szaktárca akkor megígért, azt be is tartotta.

Az egészségügyi dolgozók ezt nem így látják, s mától három napon keresztül a kormányhivatal előtt adnak hangot elégedetlenségüknek.

Monika Èambalíková szociológus szerint a nővérek már viszonylag hosszú ideig türelmesen várakoztak, de most “betelt a pohár”. Már nem bíznak a kollektív tárgyalások sikerében, ezért taktikát változtattak, s a közvélemény figyelmét hívják fel problémájukra – fejtette ki. A szakember megjegyezte: teljesen legitim eljárásról van szó. Az eddigi tapasztalat azt mutatja, az illetékesek általában találtak megoldást azok számára, akik erélyesen adnak hangot követeléseiknek – tette hozzá a pedagógusokra és az orvosokra utalva.

A szociológus szerint a nővéreknek nagy esélyük van a nyilvánosság szimpátiájának elnyerésére, mivel megmozdulásukkal nem veszélyeztetik a betegeket, nem tartják túszként őket. Ez esetben a közvélemény is jogosnak tartja majd a követeléseket, s támogathatja azokat.

A rögtönzött sátortábor lakóit szerda estig Robert Fico kormányának egyetlen képviselője sem kereste fel a kormánypalota előtti téren. Zuzana Zvolenská egészségügyi miniszter sajtótájékoztatóján azt üzente a tiltakozóknak: prioritásként számolnak a követelések teljesítésével, ám alapvető fontosságú, hogy mennyi anyagi eszköz áll majd a tárca rendelkezésére a jövő évi költségvetésben.

frissítve 19:33

Megosztás