2019. február 10., 16:44

Eddig Mečiar volt a legjobb szlovák miniszterelnök - véli Štefan Harabin

Štefan Harabin, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, államfőjelölt a Markíza tévé Testre szabva című vasárnapi politikai vitaműsorában kijelentette, hogy Szlovákia eddigi miniszterelnökei között Vladimír Mečiar volt a legjobb.

bugar-harabin.jpg
Fotó: Topky

Harabin szerint Mečiar volt a szlovák államiság „építésze”, aki megakadályozta az állami vagyon külföldre történő kiárusítását. Az államiság érdekeinek védelme szemszögéből nézve mindenképp ő volt a legkiválóbb.

Vitapartnere, Bugár Béla (Most-Híd), a parlament alelnöke, maga is államfőjelölt arra hívta fel a figyelmet, hogy egy dolog a törvényalkotás és a szuverenitási nyilatkozat elfogadása, másik dolog viszont a törvények megsértése. Mint megjegyezte:

Mečiar egyhuzamban megsértette azokat. Az ő kormányzása idején jöttek létre az erős maffiacsoportok és ő volt hatalmon, amikor gránátot dobtak az udvaromba. Mečiar volt a vadprivatizáció elindítója Szlovákiában. Az első Dzurinda kormányban gyakorlatilag azt kellett megoldanunk, hogy a bankok 24 százalékos kamattal folyósítottak hiteleket, mert a Mečiar-féle privatizáció tönkretette őket.”

Felvetésére Harabin megjegyezte, ha a korábbi miniszterelnökök idején, akár Mečiar, akár Dzurinda esetében valamilyen bűncselekmények történtek, vagy loptak, azokat ki kell vizsgálni, feltéve ha időközben nem évültek el.

Bugár szerint, amit Mečiar idejében privatizáltak, az már semmivé vált. Amit Dzurinda alatt privatizáltak, illetve amit visszavásároltak mindmáig működik. Szóba került az pénzjutalom is, amit Harabin néhány évvel magának megítélt. Ezzel kapcsolatban azt állította, hogy erkölcsileg tiszta a dolog.

Bugár Béla arra a kérdésre, hogy miért mondta a parlamenti választások előtt, hogy képes elképzelni egy Smer-SD nélküli kormányt, majd belépett a Smer által vezetett kabinetbe, azt felelte, hogy nem a Most-Híd, hanem a választói döntöttek így.

A vita során a két államfőjelölt többalkalommal is egymást fricskázta.

Robert Fico alkotmánybírósági jelölésével kapcsolatban emlékeztetett rá, hogy a parlament alkotmányjogi bizottsága igazolta: Fico rendelkezik a szükséges hosszúságú jogászi praxissal, tehát a parlament soros ülésén róla is szavazhat. A két elnökjelölt eltérően vélekedett a Krím-félsziget elcsatolásáról. Harabin szerint nem annexióról volt szó, Bugár viszont megszállásnak nevezte, amit Oroszország művelt és ezt az EU is így látja.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.