2014. július 17., 11:24

Eddig 855 személy vesztette el szlovák állampolgárságát

POZSONY. Az állampolgársági törvény hatályba lépése óta, 2010. július 17. és 2014. július 14. között összesen 855 személy vesztette el szlovák állampolgárságát.

2010 júliusa óta 373 férfi és 482 nő veszítette el egy másik ország állampolgárságának felvétele miatt a szlovákot. Az érintettek többsége, 325 személy a cseh állampolgárság elnyerése következtében járt így. Az elmúlt négy évben a német állampolgárságot 171-en, az osztrákot 119-en, a britet 74-en, a magyart pedig 55-en vették fel, miáltal elveszítették a szlovákot – derült ki a belügyminisztérium sajtóosztálya által közzétett statisztikákból.

A jelenleg hatályos törvények szerint elveszíti szlovák állampolgárságát az a személy, aki felveszi egy másik ország állampolgárságát. A jogszabály jelenlegi formáját 2010 júniusában, Robert Fico előző kormánya idején fogadták el, a magyar parlament könnyített honosításról hozott döntésére reagálva.

Több kísérlet is történt a vitatott szlovák jogszabály módosítására, de egyik sem járt sikerrel. A törvény módosítására Robert Fico jelenlegi kabinetje is ígéretet tett, a belügyi tárca indítványa már elkészült. A javaslat szerint azok vehetnék fel más ország állampolgárságát a szlovák elvesztése nélkül, akik az adott államban állandó lakhellyel rendelkeznek.

A jelenleg hatályos törvénnyel az Alkotmánybíróság is foglalkozik, ugyanis Gál Gábor, a Most-Híd képviselője által vezetett honatyák egy csoportja a testülethez beadványt nyújtott be, amely szerint a jogszabály alkotmányellenesen fosztja meg az embereket állampolgárságuktól. A taláros testület ősszel hirdethet ítéletet, az első nyilvános ülésre szeptember 17-én kerül majd sor.

Megosztás