2011. augusztus 19., 08:45

Dzurinda még győzködi a kormánykoalíciót

POZSONY. Mikuláš Dzurinda és pártja, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió- Demokrata Párt (SDKU-DS) tesz még egy kísárletet a kormánykoalícióban az euró-mentőcsomaggal kapcsolatos konszenzus megteremtésére.

A párt országos elnökségének ülése után Mikulás Dzurinda pártelnök türelemre intette Robert Ficót, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) vezetőjét, aki a héten a mentőcsomag ügyében megpróbálta magához ragadni a kezdeményezést. Dzurinda szerint csődöt mondott a szociális demagógia és a populizmus, ősszel az ország jövőjét évtizedekre meghatározó döntéseket kell meghozni. „Az egyetlen lehetőség a felelősség felvállalása” – fogalmazott.

Dzurinda először mondta ki, hogy az európai pénzügyi stabilitási alappal kapcsolatos döntés nem Görögországról szól, hanem Szlovákia jövőjéről. „Arról döntünk, hogy ott maradunk-e az országok elitje közt, vagy könnyelműen kiírjuk magunkat onnan, és perifériára kerülünk” – hangoztatta, hozzátéve: a kérdés most az, hogy Szlovákia átvészeli-e a nehéz időket.

Az SDKÚ-DS megszavazza az európai stabilitási alapokat, és bízik abban, hogy a többi koalíciós párt is így tesz, jelentette ki Dzurinda, aki szerint ezt követően a költségvetés és a reformok tekintetében lesz szükség hasonló, egységes kiállásra. „Nincs jobb alternatíva Szlovákia számára, mint a kormányzati egység” – szögezte le a legerősebb kormánypárt elnöke.


Iveta Radièová kormányfő, a párt alelnöke is azt hangsúlyozta: a legnagyobb felelőtlenség lenne, ha Szlovákia maga magát zárná ki az uniós terepről. A hitelességét kockáztatná, mondta. Ivan Mikloš alelnök még hozzátette: Szlovákia a stabilis és hiteles államok, illetve a problémás országok közti határmezsgyén áll. A szükséges döntések meghozatalával elérheti, hogy a stabil zónába kerüljön. Ezt minden politikai erőnek tudatosítania kell.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.