Dunaszerdahelyen sincs pénz a nővérek béremelésére
DUNASZERDAHELY. Nagyszombat megye valamennyi kórházában be fogják tartani az egészségügyi nővérek bérének emeléséről szóló törvényt, miközben a kórházigazgatók a májusi fizetési időpontig az egészségügyi biztosítóktól és az államtól várják a szükséges pénzeszközöket -- nyilatkozta Horváth Zoltán kórházigazgató a TASR állami hírügynökségnek.
„Az Általános Egészségbiztosító részéről, a Szlovákiai Kórházak Társulásával kötött szerződés alapján áremelésre és a szolgáltatások terjedelmének bővítésére került sor. Ám a nővéri bérek emelése miatt a megnőtt terjedelem is csak a kiadásaink 20-23 százalékának kifizetésére lesz elegendő. Az sem mellékes, hogy az áprilisban elvégzett szolgáltatásokért a számlák alapján csak július elején érkeznek meg a kifizetések“ – mondta Horváth.
A kórházigazgató hangsúlyozta, hogy a betegek számának idén tavasszal is legalább ugyanannyinak kell lenni, mint tavaly ilyenkor volt. Ellenkező esetben nem meríthető pénz a magasabb összegből. Azt is elmondta, hogy jelenleg elég egészségügyi nővérrel rendelkeznek. Az elmaradt béremelés miatt eddig kórházukban egy tiltakozó akcióra sem került sor, senki nem kapott, és nem is fog kapni felmondást.
Arra a kérdésre, hogy milyen lesz a kórház további menete, Horváth így válaszolt: „Meglátjuk, hogy milyen végeredménnyel zárulnak az egészségügyi minisztériummal folytatott tárgyalások, majd április második felében közzétesszük, hogy milyen lépésekkel oldjuk meg a kialakult helyzetet“.
Forrás
TASR