2016. június 29., 19:46

Duda: az emberek segítő, nem pedig utasító Európai Uniót akarnak

POZSONY. Az unió polgárai olyan az Európai Uniót (EU) akarnak, mint amilyen korábban volt, vagyis szabad és segítő, nem pedig olyan, amely akadályokat állít és utasít - jelentette ki Andrzej Duda lengyel államfő szerdán Pozsonyban.
201606291835220.duda01.jpg

A lengyel elnök erről a brit népszavazás eredményével kapcsolatban beszélt szerdán kezdődött kétnapos pozsonyi hivatalos látogatása során, azon a sajtótájékoztatón, amelyet Andrej Kiska szlovák köztársasági elnökkel közösen tartottak.

"Ha a (brit) népszavazással összefüggésben nézem, akkor a polgárok olyan uniót akarnak, mint amilyen kezdetekben volt. Olyan uniót, amely szabadságot és segítséget nyújt, nem pedig olyat, amely akadályokat támaszt és utasítgat" - fogalmazott Andrzej Duda. Megjegyezte: csak egy EU van, annak nincs jobbik és rosszabbik fele.

A két államfő találkozója utáni sajtótájékoztatón Andrej Kiska köztársaság elnök Lengyelországot Szlovákia fontos szövetségesének és jelentős gazdasági partnerének nevezte. Az EU-ban uralkodó - a brit népszavazás utáni - aktuális viszonyok és a pénteken kezdődő szlovák uniós elnökség kapcsán rámutatott: az unió most nincs a legjobb formában. Megjegyezte: az EU intézményeinek több tapintatot és empátiát kellene tanúsítania az iránt, ami az egyes tagországokban zajlik.

Andrzej Duda csütörtökön folytatja szlovákiai látogatását, egyebek mellett Robert Fico kormányfővel is találkozik.

Megosztás