2019. november 3., 16:44

Drucker pártja és a Most-Híd egymásra kacsintgat

A nemrégen megalakult Jó Választás nevű párt szóvivője, Martina Šoltésová megerősítette, hogy a Most-Híd vegyespárt érdeklődést mutat a két politikai tömörülés választás előtti együttműködésére.

ravasz-nicholsonova.jpg
Fotó: TASR
Mint megjegyezte, a Jó Választás (Dobrá Voľba) egyelőre nem fontolgatja az együttműködés lehetőségét. Ennek azonban ellentmond Ravasz Ábelnek, a Most-Híd alelnökének az a vasárnapi kijelentése, mely szerint a két párt tárgyalásokat folytat a választások előtti lehetséges együttműködésről.

A Markíza televízió vasárnapi Testre szabva című vitaműsorában azt is elmondta, hogy szóba került a közös választási lista lehetősége is. A vegyespárt alelnöke csak kis esélyét látja annak, hogy a felvidéki magyar pártok közös listán induljanak. Vitapartnere, Lucia Ďuriš Nicholsonová, az SaS EP-képviselője bírálta a Most-Híd 2016-ban hozott döntését, hogy koalícióra lép a Smer-SD-vel és nem tartja hitelesnek azokat a kritikákat sem, amelyeket a vegyespárt  a  titkosított Kočner-beszélgetések nyilvánosságra kerülése nyomán megfogalmazott. Már a Kuciak-gyilkosságot követően ki kellett volna lépnie a kormánykoalícióból, de ezt nem tette meg és Bugár Béla sem adott magyarázatatot arra, hogy hogyan találkozott Marián Kočnerrel 2018 márciusában a Maldív-szigeteken.

Ravasz Ábel a Smer-SD-vel kapcsolatos lehetséges együttműködésről is beszélt. Mint megjegyezte, ez attól függ, hogy a legerősebb kormánypártban végbemennek-e azok a pozitív változások, amelyek az előfeltételei egy ilyen viszonynak.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.