2016. december 4., 16:46

Drucker: a betegeknek nincs mitől tartaniuk

POZSONY. Az Általános Egészségbiztosítónak rekordmagasságú az adóssága, a legkisebb hazai egészségbiztosító, az Union pedig tucatnyi kórházzal pereskedik. A fő kérdés viszont az, milyen hatással lesz mindez a betegellátásra. Tomáš Drucker egészségügyi miniszter szerint pánikra semmi ok.

Az elmúlt héten 40 kisebb és közepes nagyságú kórház mondta fel az Union egészségbiztosítóval kötött szerződését, s várhatóan továbbiak követik példájukat. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az Union biztosítóban biztosított személyek a nevezett intézményekben nem részesülhetnek kórházi kezelésben, csak az állam által szavatolt legszükségesebb ellátást kaphatják meg.

A biztosító azzal védekezik, hogy felmondás esetén a felmondási idő egy év, tehát a betegeket a probléma nem kellene, hogy érintse. A közmédia 5 perc múlva 12 című műsorában hasonlóképpen nyilatkozott Tomáš Drucker egészségügyi miniszter is, aki szerint a betegeknek nincs mitől tartaniuk.

„Egészen biztosan nincs mitől tartaniuk, a legalapvetőbb betegellátás tekintetében semmiképpen, s a továbbiakat érintően a szerződésben foglaltak érvényben vannak“ – mondta a tárcavezető hozzáfűzve, hogy a tárgyalások folynak, melyről folyamatos tájékoztatást adnak majd. „Bízom benne, hogy a jövő héten megtaláljuk a megoldást“ – jelezte Drucker kiegészítve azzal, miszerint van lehetőség arra, hogy a két fél megegyezzen.

Jelenleg nem csak az Union, de az állami egészségbiztosító is problémákkal küzd. A becslések szerint az idei évet rekordmagasságú veszteséggel zárja az Általános Egészségbiztosító (VšZP). Eredetileg 283 millió euróról volt szó, de Drucker szerint ez még nem a végső szám.

„Mindent megteszünk, hogy alacsonyabb legyen. A nevezett becslés még októberben készült“ – magyarázta az egészségügyi miniszter. Véleménye szerint a hiány kiküszöbölése érdekében hozott intézkedéseket követően úgy 250-255 millió euró körül kellene mozognia az összegnek.

Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek–Új Többség (O¼aNO–NOVA) parlamenti képviselője, a parlament egészségügyi bizottságának tagja, Marek Krajèí szerint a felelősség mindezért az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) pártot terheli. Az Általános Egészségbiztosító legutóbb Fico első kormánya idején, 2010-ben volt veszteséges, s az idén, második kormánya idején újra az. „A beteg a hiányos költségvetéssel rendelkező tárca túszává válik. A felelősség a Smert és jelöltjeit terheli“ – vélekedik Krajèí.

Az Union biztosító körül kialakult botrányt szintén az állam hibájának tekinti. „Sajnálom a kialakult helyzetet, de kérdem, nem lehetett volna ezt megelőzni? A kérdés az, kinek jó mindez“ – jegyezte meg a képviselő.

Megosztás