Dinamikus Visegrádot Európának - ez lesz Szlovákia visegrádi soros elnökségének mottója
Dinamikus Visegrádot Európának - szerdai bejelentés szerint ez lesz Szlovákia mottója júliustól a visegrádi négyek csoportjának (Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia) következő soros elnökeként. Pozsony Magyarországtól fogja átvenni a V4-es elnökség stafétabotját, amelyet 2019 közepén Csehországnak ad majd át.

A 2018. július elsejétől 2019. június 30-ig tartó, egyéves szlovák elnökség programjának prioritásait szerdán hagyta jóvá a kormány.
A program három pilléren nyugszik, az erős Európa, a biztonságos környezet és az intelligens megoldások témakörén- írta a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. A programot kidolgozó szlovák külügyminisztérium legfőbb célja hangsúlyozni a visegrádi csoport "egyértelmű európai irányultságát", mert ez a térség "az európai régió egésze számára döntő fontosságú".
Pozsony a programot a június végén sorra kerülő V4-es csúcstalálkozó elé terjeszti jóváhagyásra.
A szlovák elnökség programja és célkitűzései szorosan kapcsolódnak a most záruló magyar visegrádi elnökség eredményeihez, s a lehetőségek szerint egyeztették a következő, cseh elnökség elképzeléseivel is - jegyezte meg a szlovák sajtóiroda.
Szlovákia ezúttal immár ötödik alkalommal fogja betölteni a Visegrádi Csoport elnökségi tisztségét.