2017. november 10., 09:51

Diaszpóratanács - A regionális elnökök tiltakoznak Gyurcsány kezdeményezése ellen

BUDAPEST. A Magyar Diaszpóra Tanács regionális elnökei és társelnökei "egyöntetű és határozott" tiltakozásukat fejezik ki közös nyilatkozatukban Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció elnökének kezdeményezése miatt, amellyel elvonná a határon túliak szavazati jogát.
201711100954560.D1.jpg

A testület budapesti tanácskozásán elfogadott, az MTI-hez pénteken eljuttatott állásfoglalásukban úgy fogalmaztak: alkotmányos demokráciában sem helyénvalónak, sem elfogadhatónak nem tartanak egy olyan akciót, amely bizonyos szerzett jogok önkényes visszavonására irányul.   

Véleményük szerint egy demokratikus úton megválasztott alkotmányozó és törvényhozó hatalomnak nem tiltható meg, hogy az állampolgári közösséget kiterjessze, kiváltképpen akkor nem, ha az anyaország állampolgárai és választott képviselői úgy érzik, szoros érzelmi, történelmi és kulturális szálak fűzik őket azokhoz, akikre a jogot kiterjesztik.   

Kiemelték: a magyar identitás, a magyar hagyományok megőrzése, az egyetemes magyar közösségek közötti kapcsolatok létesítése mindig kiemelt fontosságú tényezőkként szerepeltek a diaszpórában működő magyar szervezetek, egyesületek tevékenységeiben. Lehetőségeikhez mérten, eddig és ezután is, igyekeztek és igyekeznek folyamatos, hathatós támogatást nyújtani a Kárpát-medencei magyarság, illetve a történelmi magyar egyházak képviselőinek, legyen szó akár konkrét, karitatív segítségről, akár a Kárpát-medencei magyarságot ért bárminemű jogsérelemmel szembeni kiállásról, akár a magyarság érdekeit sértő törvény vagy intézkedés elleni nemzetközi fellépésről, a nemzetközi közvélemény, az egyes tagországok kormányainak hiteles tájékoztatásáról.   

A magyar állampolgárságot felvett külhoni személyek azért döntöttek állampolgárságuk felvétele mellett, mert mély érzelmekkel kötődnek Magyarországhoz, állampolgárokká válásuk pedig egyben magyar identitásuk megerősítését is jelképezi - olvasható az állásfoglalásban. Mint írták, tisztelettel kérik a magyar kormány tagjait és a hazai közvéleményt, hogy egyértelmű kiállásukkal fejezzék ki tiltakozásukat Gyurcsány Ferenc kezdeményezésével szemben.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.