Deklaráció Esterházy Jánosnak a Nemzeti Értéktárba való felvételéért
Gubík László elmondta, a mártírpolitikus a szülőföldhöz való kötődés jelképe, szellemi öröksége védelmet érdemel. A deklarációt elsőként Kövér László, Potápi Árpád János és Berényi József látta el kézjegyével.
A deklaráció szövege az alábbiakban olvasható:
„Csak az a nemzet érdemes jobb sorsra és örök életre, amely meg tudja becsülni nagyjait, és amelynek mindig szem előtt lebeg azok példát adó munkássága.” Esterházy János
Mi, felvidéki magyar fiatalok, Gróf Esterházy Jánost erkölcsi és politikai példaképünkként tisztelve kezdeményezzük a mártír gróf szellemi hagyatékának felvételét a nemzeti értéktár értékeinek sorába. Esterházy János neve és életműve oly szilárdan összefonódik a felvidéki föld és a felvidéki emberek szolgálatával és szeretetével, végzete pedig oly jelképesen adja vissza a felvidéki magyar sorsot, hogy ránk hagyott öröksége számunkra sokkal többet jelent, mint csupán egy részt a múlt tisztelendő értékei közül. Így örökségének ápolása sem lehet csupán egy jelképes gesztus a jelenben, hanem a jövőt szolgáló folyamatos és kötelező küldetést kell jelentsen a mában élő ifjú nemzedékek számára. Szeretnénk, ha e vállalt küldetésben, azaz Esterházy János erkölcsi nagyság előtti főhajtásban, az ő értékelvű politizálási példájának követésében, illetve a szülőföldhöz kötődő feltétlen hűségében és embertársai szeretetében osztozna velünk minden magyar fiatal, éljen bárhol is e földön. E példa követésére biztatjuk szlovák kortársainkat éppúgy, mint e föld minden, szülőföldjét szerető fiatalját. Esterházy lelki hagyatéka ugyanis olyan hazaszeretetről szól, melyből nincs kizárva a más népek fiaival való testvéri összefogás sem. Épp ezért testesít meg egyszerre nemzeti és egyetemes értéket, ami vitathatatlanul történelmünk legnagyobbjai közé emeli őt. Az Esterházy-eszmének a nemzeti értéktár felvidéki értékei közé emelése egy újabb lehetőség az életmű nemzettel és világgal történő megismertetése és elfogadtatása irányában. Ifjú közösségünknek szeretettel, ám alkut nem tűrő kitartással kell követelnie Esterházy János erkölcsi és politikai rehabilitálását, hamvainak szülőföldjén, méltó körülmények közt való eltemetését, személyének rágalmaktól való megtisztítását valamint igazságos történelmi megítélését. Esterházy János becsületének jogi helyreállítása, tetteinek megértése és áldozatvállalásának tiszteletben tartása számunkra, felvidéki magyarok számára a jogállam és az igazságszolgáltatás győzedelmét jelentené a szülőföldünkön.