2017. január 15., 15:13

Danko: Szlovákiának büszkének kell lennie a túléléshez

POZSONY. Szlovákiának büszke államnak kell lennie, ellenkező esetben nem fogja túlélni az Európai Unión belül – jelentette ki Andrej Danko házelnök.
201701151409490.AD_1-2.jpg

„Szlovákia működőképességének egyedüli mentőöve, ha az emberek tiszteletet fognak érezni az állammal szemben. Meg kell tanulnunk szeretni az államot, igazgatni az államot, tisztelettel viseltetni annak képviselőivel szemben. Az államnak fel kell emelnie a fejét a homokból és büszkének kell lennie" – fejtette ki a TA3 hírtelevízió politikai vitaműsorában Andrej Danko házelnök, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke.

Elmondása szerint bár eltérő prioritású elemek alkotják, a kormánykoalíció mégis működőképes és egységes. Elismerte, hogy például pártja, az SNS és Robert Fico miniszterelnök pártja, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) között természetes versenyhelyzet alakult ki, ám leszögezte, hogy a partnerek illemtudóan viselkednek egymással. „Természetes rivalizálásnak vagyunk szemtanúi. Sohasem sikerül majd elhessegetni minden problémát, hiszen nem egy egésszé álltunk össze, de ezek olyan akadályok, amelyek leküzdhetőek” – mondta.

Danko szerint fontos, hogy a koalíció megoldásokat kínáljon az embereknek. Az SNS elnöke eközben szociális intézkedésektől, a gyógyfürdők támogatásáról, a fiatalok lakhatásának támogatásáról, illetve a nekik nyújtandó kölcsönök lehetőségének megteremtéséről beszélt. A házelnök fontosnak tartja, hogy az emberek érezzék, érdemes Szlovákiában élni.

„Ezt a kormányt és koalíciót csak az menti meg, ha az emberek megtapasztalják, az állam törődik velük” – mondta Danko, aki szerint az emberek csak akkor fognak nemet mondani a szélsőségesekre, ha az állam kiterjeszti szárnyait az emberek felett, hogy megóvja őket a jelen keselyűitől. „Akkor aztán többé nem szavaznak őrültekre” – mondta Danko.

Danko a RegioJet magán vasúttársasággal folytatott vitáról is szót ejtett. Szavai szerint nincs problémája Radim Janèura tulajdonossal, ugyanakkor kitart amellett, hogy a RegioJetnek tiszteletben kell tartania az államot, amelynek területén vállalkozik. Egyben leszögezte, hogy Szlovákia nem űzi el a beruházókat, hanem mindegyiküket megbecsüli. „Viszont világos, olvasható feltételekkel kell rendelkeznie. Az állami hivatalnokok nem biztosíthatnak számára olyan átlagon felüli előnyöket, amelyek sértenék Szlovákia érdekeit” – szögezte le. Danko elmondta, hogy ugyancsak üdvözölne egy a jövőre vonatkozó közlekedési koncepciót, illetve a vasúti kocsik felújítását.

A házelnök a nemzeti légitársaság kérdését is érintette, illetve arról is beszélt, hogy hiányolja a szlovák hajók jelenlétét a Dunán. „Szívszorító, amikor a Dunára tekintek és egyetlen szlovák zászló alatt közlekedő hajót sem látok” – jelentette ki az SNS elnöke, aki arról is beszélt, hogy az energetikai vállalatokról szóló törvénnyel is foglalkozni kíván. „Ahol felhalmozott részvényeink lesznek, s az állam a J&T-s fiúk büszke partnere lesz” – fogalmazott.

Danko az ellenzéknek is szentelt néhány gondolatot. Vélemény szerint a Szabadság és Szolidaritás (SaS) a támadás és a sértések politikáját honosította meg, Miroslav Beblavý független honatya pedig egy kétségbeesett figura, aki számos javaslattal rukkol a törvényhozás elé, amelyekről senkivel sem egyeztet, miközben csak egy szavazatot képvisel. Az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek- Új Többség (O¼aNO-NOVA) frakció vezetőjét, Igor Matovièot Danko egyenesen őrültnek nevezte. „Ez az úr összekeveri a fogalmakat a benyomásokkal. Nem érdekli a politikai hatalom, hanem csak a civakodás, a negatív energia és az agresszivitás gerjesztése" – jegyezte meg Danko.

A parlament elnöke megismételte, hogy feljelenti a politikust a családja felé intézett támadások miatt. „Az első félévben beadom a feljelentést. Amikor megírom, benyújtom, és ki fogok állni az abban foglaltak mellett” – szögezte le Danko, hozzátéve, hogy semmiféle 52 milliót nem vágott zsebre. „Kitartok amellett, hogy soha semmit sem loptam el és soha semmi rosszat nem tettem” – jelentette ki a házelnök, aki szerint az ellenzék nem tudatosítja, hogy amennyiben meg kívánja változtatni a dolgokat, előbb politikai hatalmat kell szereznie, amit csak konszenzussal érhet el. A jelenlegi ellenzék azonban szerinte képtelen összekovácsolni az embereket és képtelenek a megoldáskeresésre.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.