Danko: kormánykoalíciós kompromisszum készül a koncessziós díj esetében

Amint azt Andrej Danko házelnök, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke a továbbiakban elmondta, a négypárti kormánykoalíció a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) koncessziós díját érintő megoldásának meg kell felelnie az állampolgárok elvárásainak, nem szabad, hogy az érdekek kiszorítsák őket és valóban a segítségükre kell, hogy legyen.
A parlament elnöke úgy véli, hogy a koalíció képes olyan megoldást nyújtani, amely a felek elképzelései közti kompromisszum lesz majd. „Az az állásfoglalás, amelyet megfogalmazunk, az mellett való kiállásunkat tükrözi majd, hogy elsősorban a koalíció stabilitása és a kormány megőrzése a fontos, ám ugyanakkor jómagam is képes legyek a tükörbe nézni" – hangsúlyozta Danko.
A nemzetiek elnöke azzal kapcsolatban nem nyilvánult meg, hogy vajon az e heti koalíciós tárgyalásokról való távozása pártja a koncessziós díj kérdését övező eltérő álláspontjának eredménye-e. Egyben kizárta azokat a spekulációkat, miszerint éppen azért nem támogatta az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) műhelyéből származó javaslatot, mert pártja az RTVS vezérigazgatói székére pályázik.
„Ezek olyan spekulációk és dolgok, amelyek egyszerűen nem állnak egymással összefüggésben. Én egy olyan RTVS-t szeretnék látni, amely több hazai gyártású műsorral, gyönyörű épülettel, működőképes rendszerrel rendelkezik. Egy RTVS-tamely képes teljesíteni a törvényből fakadóan rá háruló feladatokat. Sohasem kommunikáltam ezt a témát, mert semmilyen tekintetben nem kívánom befolyásolni az RTVS-t. " – állította Andrej Danko.