2018. október 9., 15:44

Danko kizárta, hogy indulna az államfőválasztáson

Andrej Danko, a parlament elnöke, aki jelenleg a törökországi Antalya városában tartózkodik az euroázsiai országok házelnökeinek több napos csúcstalálkozóján, a szlovák újságíróknak tartott keddi sajtótájékoztatón kizárta, hogy indulna a jövő évi elnökválasztáson.

Andrej Danko
Fotó: TASR / Easyphoto

A házelnök egy újságírói kérdésre válaszolva zárta ki az indulását. A kérdés Anton Hrnko, az SNS alelnökének vasárnapi kijelentésére vonatkozott, aki nem zárta ki Danko jelölését, hozzátette ugyanakkor, hogy a párt szervei nem tárgyaltak ennek lehetőségéről.

Danko kedden elmondta: törekedni fognak arra, hogy az SNS saját jelöltet indítson az államfőválasztáson. „Az SNS parlamenti párt, 15 képviselője van, kell, hogy legyen egy jelöltje az első körben, de én nem mérlegelem az indulásomat” – jelentette ki Danko. Hozzátette: a 2020-as parlamenti választásokra összpontosít, és arra, hogy a pártja még több mandátumot szerezzen.

„Úgy vélem, az én koromban még a parlamenti választásokon kell nagyobb támogatottságért küzdeni” – mondta Danko, aki ugyanakkor nem zárta ki, hogy később, ha „több ősz hajszála” lesz, megfontolja, hogy jelölteti magát államfőnek.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.