Danko: A szlovákoknak és a cseheknek egységesen kell fellépniük az EU-ban

hirek.sk | TASR 2018. november 14., 18:40

A szlovákok és a csehek mérleget készítenek az együttélés száz évéről. A közös állam felbomlása ellenére a két nemzetet összeköti a közös cél, az azonos értékek, a kölcsönös tisztelet és az őszinte barátság, véli Andrej Danko, a szlovák parlament elnöke, aki minderről a cseh parlament szerdai ülésén beszélt. Ez utóbbin a Cseh-Szlovák Forradalmi Nemzetgyűlés első ülésének századik évfordulójáról emlékeztek meg.

Fotó: TASR

Danko szerint mindkét országnak egységet kell mutatnia a soron következő európai parlamenti választások előtt, és az Európai Unió (EU) keretében meg kell nyitniuk olyan közös témákat, mint például az élelmiszer-minőségért folytatott harc.

„A közös állam felosztása után ismét találkoztunk a közös európai házban. Az EU tagjai vagyunk, melyet szuverén nemzetállamok csoportosulásának tartunk. A soron következő európai parlamenti választások előtt mutassuk meg Európa maradékának, mennyire egységesek vagyunk” – jelentette ki Danko.
A házelnök örömét fejezte ki amiatt, hogy Csehország és Szlovákia a visegrádi négyek (V4) dinamikus tagjai, és hogy mindkét állam elismert partner az európai porondon.

Danko véleménye szerint Szlovákiának és Csehországnak az EU-val összefüggésben új témákat is meg kell nyitnia. „Problémáink vannak az áruházláncokkal, amelyek megfojtják az élelmiszertermelőinket és a mezőgazdászainkat. Küzdünk az állampolgárainkat megillető jogért, hogy ugyanolyan minőségű élelmiszert kapjanak, mint az Unió nyugati felének lakói. Ezúton is köszönetet kell mondanom a cseh kollégáknak, akik mellettünk álltak ebben a küzdelemben” – mondta a szlovák házelnök a cseh parlament Képviselőházában.

Danko hangsúlyozta annak szükségességét is, hogy az EU tagállamai megőrizzék a nemzeti identitásukat. „Az EU nem arról szól, hogy az egyes államok összeolvadnak egy szuperállamba. Az EU-projektnek meg kell őriznie a tagállamai nemzeti identitását” – húzta alá Danko, hozzátéve: ezen a téren támaszkodhatunk a történelmi tapasztalatokra. Úgy véli, hogy ha az Osztrák-Magyar Monarchia átlépte volna a saját árnyékát, és megadta volna a nemzetiségeinek a szabadságot, talán még ma is létezhetne.
„Legyen számunkra figyelmeztető jel a brexit is. Ne engedjük meg, hogy Schengen veszélybe kerüljön” – zárta Danko.

Andrej Danko az első szlovák politikus, aki beszédet mondhatott a cseh parlamenti képviselők előtt. Borisz Jelcin és Paul Ryan után egyben a harmadik külföldi politikus, aki az önálló cseh állam történetében ilyen lehetőséget kapott.

A cseh parlament a harmadik külföldi törvényhozó szerv, amelyben a szlovák parlament elnöke felszólalhatott. Danko tavaly beszédet mondott az orosz Állami Dumában, idén júniusban pedig a szerb parlamentben is.

0 HOZZÁSZÓLÁS