2019. október 27., 15:25

Danko a parlamenti választás időpontjáról és az igazságszolgáltatásról

Andrej Danko a köztévé 5 perc múlva 12 című műsorában jelentette be, november 4-én hirdeti ki a jövő évi parlamenti választás időpontját, mely előreláthatólag február 29-én lesz.

Richard Sulík, Andrej Danko
Fotó: TASR

„A kormánynak még több dolgot kell elrendeznie” - mondta Danko, példaként felhozva a jövő évi költségvetést, illetve néhány fontos törvény elfogadását. Az egyik ilyen, Danko szerint rendkívül fontos törvény lenne az is, amely reagálna a szlovák igazságszolgáltatás jelenlegi helyzetére.

A parlament elnöke azt is kijelentette, hogy az SNS már nem támogatja a Most-Híd képviselőinek törvényjavaslatait.

Ezt a kijelentést azzal magyarázta, hogy a Most-Híd sem támogatott néhány SNS által benyújtott javaslatot. Támogatják viszont a kormány törvényjavaslatait, köztük az igazságszolgáltatással foglalkozókat is - szögezte le Danko.

Az igazságszolgáltatásról

Hiszek abban, hogy az igazságszolgáltatás képes megtisztulni - jelentette ki Danko.

„Évekig harcoltunk azért, hogy a bíróságok megfelelő szabályok mentén működjenek. Én magam is sokszor csalódottan távoztam az egyeztetésekről a bírósági döntések miatt, ezért is léptem a politikába” - mondta a parlament elnöke.

A bíráknak „szép fizetésük” van, függetlenek, itt az ideje, hogy megmutassák, meg is érdemlik ezt.

A parlament elnöke szerint előrelépés, hogy azoknak a bíróknak, akik bármilyen gyanúba keveredtek, felfüggesztették a működését. „Sokkal keményebb szabályok kellenének, hogy a hasonló ügyekben azonnal fel lehessen függeszteni egy bírót” - tette hozzá, de azt elutasította, hogy általánosítva minden rendőrt, ügyészt és bírót negatívan ítéljenek meg. Meggyőződése, hogy nagyon sok rendes, tisztességes ember dolgozik a rendőrségnél, az ügyészeteken és a bíróságokon.

Szlovákia a korrupció és a maffia mocskában fetreng

Richard Sulík, az SaS elnöke szerint az ország a korrupció és a maffia mocskában fetreng. Meggyőződése, hogy előbb az igazságszolgáltatást kell megtisztítani, a bürokrácia mértékét csökkenteni, és harcolni a korrupció ellen. „Az igazságszolgáltatás csődöt mondott” - fogalmazott Sulík.

Szavai szerint

a kormány a közzétett információk hatására ugyan dolgozni kezdett, de szerinte a javasolt változtatások csak kozmetikázásnak mondhatók.

„Se a kormányfőnek, se a kormánykoalíciónak nem hiszek, amíg a mostani botrányokban közreműködők mind nem ülnek vizsgálati fogságban” - jelentette ki az SaS elnöke. Sulík azt is kijelentette, hogy ő ugyan kilenc évvel ezelőtt találkozott Marian Kočnerrel, de már tudja, ezzel hibát követett el.

Önmagát is áldozatnak tekinti, ugyanakkor megjegyezte, hogy

Semmilyen üzletet nem kötött vele
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.