CT-ügy: Matovièék szerint homályosak a ügyészség érvei
A főügyészség (GP) hétfőn honlapján tette közzé azt a rendeletet, amelyben megmagyarázta eljárását. Andrea Predajòová, a GP szóvivője múlt héten még arról tájékoztatott, hogy a vádak visszavonásáról szóló döntését az akták áttanulmányozása után a főügyész első helyettese hozta meg.
Szerinte a fő kifogások egyike a kár nagyságának elégtelen rögzítése volt, mivel a szakértői vélemény használhatatlannak bizonyult. "A szakértői véleményben a Cseh Köztársaságban árusított CT berendezések árát tüntették fel és hasonlították össze" – mondta el Suchánek.
Azt is kiemelte, hogy Viliam Èislák volt egészségügyi miniszter, tisztségbe lépése után kijelentette: a minisztérium majd az ilyen eszközök árára hivatkozik.
"Éppen azért, mert ilyen eszközökből olyan sokat nem vásárolnak, a környező országokban érvényes árakra hivatkozhatnak. Azt gondolom, hogy ezt az információt a főügyésznek és első helyettesének is meg kellett kapnia" – szögezte le Suchánek. Ha az ügyészben arról szóló kételyek merültek fel, hogy a Cseh Köztársaságban az árak összehasonlíthatóak, akkor a képviselő szerint a szakértői véleményt ki kellett volna egészítenie, nem volt meg ugyanis a vádak visszavonásának az indítéka.
Daniel Lipšic (O¼aNO/Nova) honatya elmondta: az olyan bűnügyekben, amelyek kapcsán szakértői bizonyításra van szükség, bizonyos kérdések felmerülése esetén a szakértői bizonyítást anélkül egészítik ki, hogy a vádakat törölnék. "A kár nagysága már ismertté vált a kórház 2012-es és 2014-es szlovákiai közbeszerzéseinek az összehasonlítása kapcsán" – egészítette ki Lipšic az elmondottakat.
Suchánek hétfőn az egészségügyi bizottságot az említett téma kapcsán rendkívüli ülés összehívására kérte. Azt javasolta, hogy a bizottság hívja meg Jaromír Èižnár főügyészt, aki magyarázatot adhatna az ügyészség eljárására. A bizottság azonban megszavazta, hogy a főügyészt először levélben szólítják meg.
Jaromír Èižnár főügyész 2014 novemberében azt az utasítást adta ki, hogy a bűnüldöző szervek vizsgálják meg az említett kórház CT vásárlásával kapcsolatos tendert. Sajtóértesülések szerint a pöstyéni (Piešany) kórház 1,6 millió euróért vásárolta meg az eszközt, s ez 600 ezerrel több volt annál, amit az előző vezetés megállapított. A pályázat győztese az a Medical Group SK társaság volt, amelyben korábban Pavol Paška volt házelnök is tevékenykedett.
Predajòová szóvivő úgy véli: a múlt heti határozat nem zárja ki azt, hogy a bizonyítékok kiegészítése és a kételyek kiiktatása után, amelyeket a főügyész első helyettese saját döntésével szentesített, újabb vádemelésre kerüljön majd sor. "Ez ügyben tovább tevékenykednek, és büntetőeljárást folytatnak" – tette hozzá Predajòová.
Andrej Kiska államfő is beszélt Jaromír Èižnárral a CT-botrányról – tájékoztatott kedden koraeste az államfő sajtótanácsadója, Roman Krpelan.
"A főügyész az államfőnek megmagyarázta azt, hogy a főügyészség a pöstényi kórház CT-vásárlása kapcsán rendeletével miért törölte minden érintett személy esetében a vádakat. Az ügyész szerint azok egyik oka a keletkező kár nagyságának elégtelen indoklása volt" – mondta Krpelan.
Jaromír Èižnár főügyész az államfőt is arról tájékoztatta, hogy a büntetőeljárás folytatáshoz elkerülhetetlen új szakértői vélemény készíttetése.
