Csütörtökön vásároljon, ha takarékoskodni akar!
A pénzügyminisztérium mellett működő Pénzügy-politikai Intézet (IFP) elemzéséből kitűnik: a legmegfelelőbb nap a csütörtök lehet, amikor hozzávetőleg 1-2 vagy még több százalékkal olcsóbban vehetjük meg a kiszemelt árukat.
„A legnagyobb mértékű árcsökkentésre az üdítőitalok, édességek és más torkosságok esetében kerül sor“ – mondta az IFP elemzője, Libor Melioris. A fogyasztók a cukorért és az édességekért a hét 4. napján ugyanis átlagosan 2,2 százalékkal kevesebbet fizetnek, mint más napokon. Az üdítőitalok esetében az árkedvezmény akár 2,3 százalékos is lehet.
Az alacsonyabb csütörtöki árak az alapvető élelmiszerekre, így a kenyérre, lisztre, tejre és tojásra is vonatkoznak. Ezen termékek esetében a vásárló átlagosan 0,7-0,8 százalékot is megtakaríthat.
Melioris szerint ez az árkülönbség a különféle bolti akciók heti ismétlődése miatt alakul ki.Ezt a kereskedők azért csinálják, hogy a hétvége előtt csökkentsék a raktárkészleteiket.
Michal Kozub, a Home Credit társaság elemzője a csütörtöki árcsökkentés mögött a rendszeres heti akciók kezdetét látja. Az eladók olyankor azért csökkentik az árakat, hogy a fogyasztókat becsalják a hétvégi bevásárlásokra.
„Ennek oka a fogyasztók vásárlási szokásainak megváltoztatására irányuló igyekezet“ -- mutatott rá Kozub. A kereskedők ugyanis péntekenként tesznek szert a legnagyobb bevételre, amikor az emberek hétvégére vásárolnak. Ezért az alacsonyabb áraikkal igyekeznek több vevőt becsalni a boltjukba, hogy majd máskor is betérjenek hozzájuk. Boltjaikban ezzel próbálják megelőzni a szokásos szombati és vasárnapi túlzsúfoltságot.
Egyes áruházláncok a nap folyamán is különféle kedvezményekkel rukkolnak elő. Például teljesen szokványos, hogy egyes péksüteményekre röviddel az esti zárás előtt nyújtanak kedvezményeket.