Csütörtökön próbálhatja az ellenzék meneszteni Richtert

A rendkívüli ülést a Szabadság és Szolidaritás (SaS), az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (O¼aNO), illetve a Család vagyunk (Sme rodina) mozgalom kezdeményezte. Ján Richtert a galántai Tiszta nap nevelőintézet körüli botrány miatt váltanák le, amely során a tárcavezető az ellenzék véleménye szerint csődöt mondott.
Richterrel a koalíciós Szlovák Nemzeti Pártnak (SNS) is problémái vannak. Egyelőre hivatalosan nem erősítették meg, hogy támogatnák a menesztését. Koalíciós partnerei, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) és a Most-Híd azonban úgy nyilatkozott, ha az SNS az ellenzékkel együtt szavazna, az a koalíció végét jelentené. Bugár Béla, a Most-Híd elnöke azonban ezt nem tartja reális veszélynek, s azt is elmondta, a koalíción belül tárgyalásokat folytatnak.
Richtert tehát a galántai Tiszta nap nevelőintézetben történtek miatt menesztenék, amely kapcsán az ellenzék szerint a tárcavezető csődöt mondott. „Arra való tekintet nélkül, hogy a kormányfő milyen feltételeket szabott meg a kabinettagok leváltására, meg vagyunk győződve arról, hogy Richter a munkaügyi minisztérium inkompetens irányítása során kárt okozott a lakosság legsérülékenyebb csoportjainak. Az eddigi ténykedését látva ez a veszély továbbra is fennáll, ha nem hívják őt vissza a tisztségéből” – szögezte le Natália Blahová, az SaS képviselője.
Hozzátette, véleménye szerint a kormányfő Peter Plavèan oktatásügyi miniszter leváltásával a politikai kultúra magasabb szintű standardját szabta meg, s egyúttal azokat az indokokat is ismertette, amelyek miatt hajlandó személyi változásokat eszközölni.
Anna Verešová, az O¼aNO-NOVA képviselője hozzáfűzte, Richter a legfontosabb feladata, a gyermekek védelme során mondott csődöt.
Az SNS képviselői nem vesznek részt a szavazáson?
Az SNS képviselői nem tartják kizártnak, hogy nem vesznek részt a Ján Richter munkaügyi miniszter menesztéséről szóló szavazáson. Az SNS így sem Richter mellett, sem ellene nem szavazna, miáltal a miniszter továbbra is a tisztségében maradhatna. Egy-egy kormánytag leváltáshoz ugyanis legalább 76 szavazatra van szükség, vagyis a koalíció voksai nélkül az ellenzék nem válthatja le a minisztert.
Arról, hogy a csütörtöki rendkívüli ülésen hogyan is viselkedik majd az SNS, a parlamenti frakció ülésén döntenek. „Frakcióülésünk lesz a rendkívüli parlamenti ülés előtt, s azon majd eldöntjük, hogy miként is járunk el” – közölte az SNS frakcióvezetője, Tibor Bernaák. Arra a kérdésre, hogy az SNS kivonul-e majd az ülésteremből, azt felelte, hogy többféle lehetőség is szóba jöhet. Hozzáfűzte, az SNS felelősséget érez a koalíció és az állam működéséért.
„Üdvözölném, ha olyan megoldásra találnánk, hogy a koalíció megmaradjon és a probléma is megoldódjon. Ha a koalíció találna ilyen megoldást, akkor az stabilitást hozna a belső viszonyokba” – jelentette ki az SNS első alelnöke, Jaroslav Paška.
Részletesebb tájékoztatást nem akart nyújtani, mert az SNS előbb partnereit akarja tájékoztatni. Azt azonban megjegyezte, hogy az SNS Robert Fico kormányfőtől azt várja, mindenkihez egyformán viszonyuljon. Mivel Fico menesztette Peter Plavèan oktatási minisztert, az SNS azt gondolja, hogy Richter ellen is fel kellene lépnie.
Danko nem akarja a kormány bukását
Andrej Danko házelnök, az SNS elnöke az Expres rádió műsorában kijelentette, nem akarja, hogy megbukjon a kormány. Azt ő sem volt hajlandó elárulni, hogyan szavaznak majd pártja képviselői a Ján Richter menesztését célzó rendkívüli ülésen, bár az SNS is erősen kritizálta a minisztert.
„Más megoldást is látok, nem csak a kormány bukását. Vár még ránk azonban a frakció ülése, ott is beszélni fogunk erről a kérdésről, megoldásokat keresünk majd. Amíg kommunikálni tudunk, nem akarom, hogy megbukjon a kormány” – fogalmazott Danko.
Hozzátette, intenzíven kommunikál Robert Fico kormányfővel, frakciója pedig egységes, komoly partner. „Mindig is felelősségteljesen, példásan viselkedtünk” – hangoztatta.