Csökkennek egyes közlekedési bírságok
Robert Kaliòák hétfői sajtótájékoztatóján számolt be arról, hogy a közúti közlekedésről szóló törvény módosítása lehetővé teszi majd a szabálysértésekért kivetett pénzbírságok csökkentését. A jogszabály-módosítás tervezetét soron következő ülésén vitatja meg a kabinet, s a tervek szerint ősztől léphet hatályba.
Kaliòák szerint a rendőrség ezzel is bizonyítja, hogy nem a sofőrök megbüntetése a célja, hanem a biztonságos közlekedés. „Ez egy jutalom a sofőrök jó viselkedéséért" – jelentette ki a belügyminiszter emlékeztetve: 2007-ben katasztrofális állapot uralkodott az utakon, 627 áldozatot követeltek a közlekedési balesetek. A tárcavezető szerint néhány év alatt ez a szám több mint 50 százalékkal csökkent. "Javult a helyzet az utakon, a sofőrök fegyelmezettebben vezetnek" – hangoztatta.
¼ubomír Ábel, a rendőrség országos főkapitány-helyettese elmondta, a jövőben alacsonyabb pénzbírságokkal számolhatnak például azok, akik nem kapcsolták be a biztonsági övet. Hasonló elbírálás alá esnek azok, akik lakott településen legfeljebb 20 kilométerrel, azon kívül pedig legtöbb 30 kilométerrel meghaladják a megengedett sebességet. A veszélyes száguldozók, akiket a belügyminiszter előszeretettel közúti kalózoknak nevez, a törvénymódosítás révén sem mentesülnek a magas pénzbírságoktól.
További változtatásról is beszámoltak a rendőrségi vezetők. Ilyen a gépkocsi online regisztrációja, amely ősztől a világhálón keresztül is lebonyolítható lesz. Nagyon fontos változtatás érinti a közlekedési balesetek károsultjait. Ha például valaki a parkolóban kárt okoz egy autón, köteles lesz arról a gépjármű tulajdonosát értesíteni. Ennek egyik formája lehet például egy tényközlő leírás megfogalmazása, aminek alapján a rendőrök értesíthetik a gépjármű-tulajdonost a keletkezett kárról és közölhetik vele a károkozó autójának rendszámát. Ha a károkozó nem teljesíti a kötelezettségét és elhajt, magas büntetésre számíthat – magyarázta Kaliòák.