Csökken a helyi önkormányzati képviselők száma

„Szlovákiában több mint a kétszerese az európai uniós átlagnak a 100 ezer lakosra eső helyi önkormányzati képviselők aránya" – áll a belügyi tárca indoklásában.
Az 50 001 és 100 000 fős lélekszámú városokban például jelenleg 19 és 31 fő között mozog a helyi önkormányzati képviselők száma, míg a törvénymódosítás révén a jövőben számuk 17 és 21 fő között lenne. A 100 ezer főt meghaladó lélekszámú városokban 23-41 képviselőről 21-25-re csökkenne a számuk. Első ízben a jövő évi helyhatósági választások alkalmával használnák ezt a kulcsot.
A törvénymódosítás a helyi önkormányzati képviselők bérezését is szabályozza, s esetükben fizetési plafont határozna meg. A képviselő-testület tagjának a fizetését az adott település polgármestere alapbérének viszonylatában határoznák meg.
A jogszabály-módosítás az ún. nem működő települések helyzetére is reagál. Olyan településekről van szó, amelyekben megismételt választásokat követően sem sikerül polgármestert vagy képviselőt választani. A jövőben ezért a kormány határozattal valamely szomszédos település hatáskörébe helyezheti annak irányítását, ugyanakkor ennek a településnek ehhez beleegyezését kell adnia.
A jogszabály egyúttal bevezeti az állami költségvetésből elkülönítendő egyszeri anyagi juttatás kifizetése lehetőségének intézményét annak a településnek, amely a szomszédságában lévő hivatalos vezetés nélkül maradt település irányítását átvállalja. Ennek célja az adott helyi önkormányzat a hivatali feladatkörök átruházását követő gördülékeny menetének biztosítása.
A települések a helyi jellegű népszavazásokat megelőző eljárása is módosul. Az ezzel kapcsolatos tájékoztatást a települések önkormányzatainak már fog kelleniük minden egyes lakosnak kézbesíteniük. Az egyes települések azonban mindezt önnön szándékból továbbra is megtehetik majd.
A törvénymódosítást előbb még el kell fogadnia a parlamentnek, illetve az államfőnek is el kell látnia kézjegyével. Elfogadása esetén 2018 márciusától lépne hatályba.