Csaló garázdálkodott Déménden
Egy ismeretlen nő a Lévai járáshoz tartozó Deménd (Demandice) községben csapott be két nyugdíjast. A 75 éves Margitnak és öt évvel idősebb férjének azt mondta, a villamos művektől jött, hogy ellenőrizze a konnektorokat és visszaadja a túlfizetést. A csaló a jól bevált trükköt alkalmazta: nagy címletű bankjegyet vett elő, s visszajárót kért az idős asszonytól. Eközben alaposan megfigyelte, hogy a nyugdíjas hol tartja a pénzét. Ezt követően azt állította, ellenőrizni szeretné a fogyasztásmérőt, s megkérte a ház lakóit, hogy kacsolják ki, majd újra be a fürdőszobában található vízmelegítőt. Miután egyedül hagyták, a nő 1 700 eurót lopott el. A nyugdíjasoknak azt mondta, egy új villanyórát hoz, de már nem tért vissza – tájékoztatott Božena Bruchterová, a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője.
A rendőrség magánlaksértés és lopás miatt indított eljárást. Mivel nyugdíjasokat, vagyis védett személyeket vert át, az elkövető háromtól nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható – tette hozzá a szóvivő.
A rendőrség egyúttal felszólítja az időseket, hogy legyenek óvatosak, s ne bízzanak az idegenekben. A csalók gyakran adják ki magukat a gáz-, víz- vagy a villamos művek, illetve biztosítótársaságok munkatársainak.