2015. június 25., 12:42

Csáky Pál: Úton a demokratikusabb EU felé

POZSONY, BRÜSSZEL. Megszavazta az Európai Parlament Petíciós Bizottsága az európai polgári kezdeményezés megreformálását támogató jelentést.
Június 23-án szavazott a Petíciós Bizottság (PETI) arról a véleményről, amely az európai polgári kezdeményezés első három évének tapasztalata alapján készült. A PETI-jelentés néppárti felelőse, Csáky Pál szerint „megtettük az első konkrét lépést annak irányába, hogy az uniós polgári kezdeményezés szép és papíron létező elképzelése valós demokratikus eszközzé váljon, amely befolyással lesz az uniós intézmények munkájára”.

Az európai polgári kezdeményezés a közvetlen demokrácia első és egyben egyedi nemzetek feletti, uniós szintű eszköze, amely lehetőséget nyújt az uniós polgároknak arra, hogy közvetlenül, a javaslataikkal – ha azok legalább 1 millió polgár támogatását élvezik, és megfelelnek a jogszabályi feltételeknek – meghatározzák az uniós agendát. A polgári kezdeményezés első évei kevesebb eredményt hoztak a vártnál, főként a polgárok várakozásait illetően igaz ez, hiszen az elindított több tucatnyi kezdeményezés közül csak néhány jutott el a végső eljárási szakaszig, és azok közül egyre sem válaszolt az Európai Bizottság új jogalkotási aktussal – mutatott rá portálunkhoz eljuttatott közleményében Csáky Pál.

Ezen az uniós polgárok által kiábrándítónak nevezett helyzeten kíván most változtatni többek között az Európai Parlament. A parlament három szakbizottsága foglalkozik a témával, az Alkotmányügyi Bizottság, mint a téma fő felelőse, valamint a Petíciós és a Jogi Bizottság. Õsszel kerülhet a plénum elé a közösen megformált anyag, amely előkészíti és ösztönzi a polgári kezdeményezésről szóló rendelet felülvizsgálatát, ez utóbbit az Európai Bizottság a jövő év elejére tervezi. A Petíciós Bizottság tagjai által egyhangúlag elfogadott jelentés olyan javító szándékú javaslatokat tartalmaz, amelyek megkönnyítik a polgári kezdeményezést indítani szándékozó polgárok feladatait – tájékoztatott az MKP európai parlamenti képviselője.

A jelentés figyelmeztet arra, hogy az intézményi egyensúlynak jobban érvényesülnie kell a kezdeményezések elbírálása során, továbbá átfogóbb, polgár-barát megközelítést kér a téma kezelése során az Európai Bizottságtól. Az Európai Parlament saját hatáskörében több lehetőséget kíván adni a kezdeményezések által felvetett témák európai szintű, nyilvános megtárgyalására. Vitathatatlan tény, hogy az uniós polgári kezdeményezés csak akkor lesz sikeres uniós vívmány, ha annak híre minden uniós polgárhoz elér, és hatása láthatóvá válik a gyakorlatban, a témák mindennapi életben való megjelenésében – hangsúlyozta Csáky Pál.
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.