2014. május 6., 08:48

Csáky Pál az európai fórumok elé vinné a Hedvig-ügyet

POZSONY. Újra az európai fórumok elé viszi Žák-Malina Hedvig ügyét Csáky Pál, amennyiben mandátumot szerez a májusi európai parlamenti választásokon. Az MKP listavezetője szerint jelenleg a fiatal nőt semmi sem védi meg a szlovák hatalmi módszerekkel szemben, ezért szükséges lenne, hogy védelmét Európa biztosítsa.
Április 30-án több százan tüntettek Žák-Malina Hedvig mellett a pozsonyi Vármegyeház téren. A rendezvényen felszólalók a 2006 augusztusában Nyitrán megvert egykori diáklány kálváriája miatt tüntettek. „Teljesen mindegy, hogy az állam egy embert veszített vagy ezret. Az egy ugyanolyan elkeserítő, mintha ezrekkel történt volna. Az ország vezetői tönkre tették az életét egy nőnek és családjának” - mondta a Fair-play Szövetség elnöke.

A tüntetés után Csáky Pál azt mondta: Malina Hedviget európai fórumokon kell megvédeni Szlovákiával szemben. Az MKP EP-listavezetője szerint ha a pártnak lesz képviselője Brüsszelben, akkor az elsők között próbálják napirendre tűzetni Žák-Malina Hedvig esetét. „Nem bízom sem a bíróságban, sem a rendőrségben, sem az ügyészségben, és úgy gondolom, hogy a lánynak nemzetközi védelemre van szüksége. Tehát ezt a kérdést újra meg kell nyitni európai szinten, és amennyiben én vagy kollegáim közül bárki mandátumot kapunk a felvidéki magyaroktól, ezt meg fogjuk tenni” – közölte Csáky Pál, az MKP EP-listavezetője.

Csáky Pál szerint az Európai Parlamentben és az európai bíróságokon kell megnyitni a Hedvig-ügyet, hogy kellő figyelmet kapjon, ahhoz pedig az európai média érdeklődését is fel kell kelteni.

Žák-Malina Hedvig ellen április elején hamis tanúzás miatt emelt vádat a főügyészség. A nő védőügyvédje azt mondta: szinte lehetetlen felkészülni tisztességesen a védelemre. A főügyészség ugyanis a peranyag csaknem ötezer oldalán azt sem tudta megfogalmazni pontosan, hogy szerinte mikor és miről nem mondott igazat Hedvig.

Azt a jogász és a magyar diplomácia is örömmel vette, hogy Andrej Kiska júniusban hivatalba lépő államfő a közelmúltban úgy nyilatkozott: ha elítélik Malina Hedviget hamis tanúzás miatt, személyesen ad neki kegyelmet. Ugyanakkor az ügyvéd szerint nem ez, hanem az ügy végleges, Žák-Malina Hedvig felmentésével végződő lezárása lenne a legjobb megoldás.
Megosztás