Csáky: az EP-képviselőknek ott kell lenniük Malina Hedvig tárgyalásán
POZSONY. Csáky Pál, a Magyar Közösség Pártja európai parlamenti képviselője egyperces felszólalásában hangot adott azon véleményének, miszerint az EP képviselőinek jelen kell lenniük Malina Hedvig bírósági tárgyalásán Szlovákiában.
„Elképzelhetetlennek tartom, hogy az EU szót emeljen a venezuelai, kubai, szíriai, iraki és egyéb emberjogi problémák kapcsán, ám szó nélkül eltűrje, hogy egyik tagállamában oly módon meghurcoljanak egy hölgyet, mint azt Malina Hedviggel tették“ – jelentette ki Csáky Pál szerdán Brüsszelben, az EP plenáris ülésén.
Az EP-képviselő emlékeztetett: 9 évvel ezelőtt, 2006-ban Nyitrán ismeretlenek bántalmaztak egy diáklányt azért, mert telefonon az anyanyelvén, egy kisebbségi nyelven beszélt. Az akkori kormányfő és a belügyminiszter minden vizsgálatot megelőzve azzal vádolta meg a lányt, hogy csak kitalálta a történetet azért, hogy azzal Szlovákia jó hírét veszélyeztesse. Az eset megtörténtét azonban rendőrségi és orvosi dokumentumok és fényképfelvételek bizonyítják. A lányt mégis meghurcolták, és az ügyészség eljárást indított ellene.
Egy későbbi szlovák kormány hat évvel később, 2012-ben bocsánatot kért tőle, és elismerte, hogy sérülhettek a jogai, mire a lány visszavonta beadványát az Emberi Jogok Európai Bíróságáról Strasbourgból. 2014-ben azonban, egy újabb kormányváltás után felújították ellene az eljárást, és bejelentették, hogy az idén, 9 évvel a történtek után hazugság vádjával bíróság elé állítják. A lány az állandósult tortúrák elől elmenekült az országból, és egy másik uniós államban telepedett le – foglalta össze felszólalásában a történteket az EP-képviselő.
„Elnök úr, fel kell hívnom a figyelmet erre a sajnálatos esetre, és az a véleményem, hogy az EP képviselőinek jelen kell lenniük a lány bírósági tárgyalásán Szlovákiában“ – mondta Csáky Pál.

Forrás
Hírek.sk