2015. június 27., 12:25

Csak az állami kórházak alkalmazottait érintené a béremelés

POZSONY. Az egészségügyi nővérek és a szakmai szervezetek felháborítónak tartják az egészségügyi minisztérium eljárását. A tárca ugyanis a jövő héten anélkül kívánja tárcaközi egyeztetésre bocsátani az egészségügyi dolgozók béremelését érintő jogszabály módosított változatát, hogy annak tartalmát egyeztette volna az illetékes kamarákkal.

A nővérek szeretnék, ha a törvény nemcsak az állami kórházak alkalmazottait érintené, de a megyei és városi magánkórházak egészségügyi dolgozóit is. A nevezett törvény módosítása közel három éve várat magára, mégis csupán az állami és egyetemi kórháza egészségügyi nővéreit, asszisztenseit vagy laboránsait érinti majd.

Az egészségügyi minisztérium kommunikációs osztályának igazgatója, Zuzana Èižmáriková szerint a jogszabály célja, hogy áttekinthetővé tegye a tárca alá tartozó egészségügyi intézmények bérrendszerét. Az egészségügyi nővérek, szülész-asszisztensek és fizioterapeuták szervezetei viszont ezzel nem értenek egyet, ahogy az egészségügyi és szociális dolgozók szakszervezetei sem. Állításuk szerint az "állami” vagy "nem állami” egészségügyi ellátó személyzet között nem kellene különbséget tenni.

„Az egészségügyi minisztérium több alkalommal kijelentette: a bértáblázatok terén első fázisban elsősorban az állami egészségügyi intézményekben kell rendet teremteni” – reagált Èižmáriková. A javaslat az egészségügy munkatását érinti. Nem érinti az orvosokat, akiknek a fizetését külön törvény szabályozza. „A szakmai párbeszéd valamennyi résztvevője már régóta kéri egy ilyen jellegű eljárás lefolytatását, s az egészségügyi tárca és az egészségügyi dolgozók képviselői ennek érdekében már számos megbeszélésen részt vettek” - magyarázta a minisztérium kommunikációs igazgatója.

A Nővérek és Szülészeti Asszisztensek Kamarájának (SEPA) állítása szerint az említett jogszabályt képviselőikkel a tárca a mai napig nem tárgyalta meg. „Annak ellenére, hogy az első februári munkajellegű találkozón a bérezés kérdésének ügyében Viliam Èislák egészségügyi miniszter ismételten találkozót javasolt“ – nyilatkozta a kamara elnöke, Iveta Lazorová, ám a találkozóra a mai napig nem kaptak meghívást.

Lazorová szerint egy ilyen jogszabály elfogadása veszélyeztetné a betegek egészségügyi ellátását, mivel a az egészségügyben dolgozók létszáma már így is csökken, s a jelenlegi színvonal megtartásának egyetlen ösztönző eleme valamennyi egészségügyi intézmény dolgozóinak az igazságos bérezése. A nővérek kamarájának elnöke reméli, hogy a miniszterrel való találkozó megvalósul. „Bízunk benne, lesz bátorsága a nővérekkel egy tárgyalóasztalhoz ülni, ahogyan ezt elődje, Zuzana Zvolenská tette” – tette hozzá a nővérek szervezetének vezetője. Ellenkező esetben a kamara képviselői Robert Fico kormányfőtől kérnek találkozót.

„A minisztériumnak valamennyi kórház alkalmazottai számára érvényes jogszabályt kellene készítenie, függetlenül attól, hogy állami vagy magánitézményben dolgozik. A törvény nem érintheti csupán az alkalmazottak egy bizonyos kategóriáját” – vélekedik Anton Szalay, az egészségügyben és a szociális szolgáltatások terén dolgozók szakszervezetének elnöke.
Az egészségügyi szaktárca viszont állítja: a nővérekkel és a kórházak egyéb szakmai alkalmazottainak képviselőivel e kérdésben már két éve vesz részt találkozókon. „Ráadásul az akkor még javaslat formájában lévő változatot véleményezték is” – jegyezte meg Èižmáriková.

A regionális kórházakat tömörítő Szlovákiai Kórházak Szövetsége (ASN) szerint a jogszabály őket csak közvetve kellene, hogy érintse. „Másrészt viszont természetes és logikus, ha az állami egészségügyi intézményekben sor kerül a bérrendezésre, a munkavállalók nyomást fognak gyakorolni a szakszervezetekre, hogy mi is elérjük a hasonló szintet” - magyarázta Marián Petko elnök.

A javasolt jogszabály Èižmáriková szerint a fizetések csupán bizonyos fizetési kategóriában emelkednek mérsékelten. Amennyiben a parlament jóváhagyja, a jogszabály az elkövetkező évben lép életbe.

A szakértők nem osztják a nővérek véleményét. A Gazdasági és Szociális Reformok Intézetének (INEKO) elnöke, Dušan Zachara úgy véli, a nővérek és orvosok bérét szabályozó törvénynek léteznie sem kellene. „Mint a múltban is, az elvégzett munka minősége alapján kellene fizetni őket“ – jelentette ki.

A Közép-európai Egészségpolitikai Intézet (HPI) szakértője, Tomáš Szalay állítása szerint, ha a minisztérium szabályozni szeretné a fizetéseket, akkor azt „csak az állami intézményekben teheti, ugyanis a magánintézményeknek az állam nem szabhatja meg, mit tegyenek”.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.