Civil szervezetek menekültek befogadására szólították fel a kormányt
A kezdeményezés a menekültek közelgő, június 20-i világnapja alkalmából született. A civilek a felhívást tartalmazó levelet kedden reggel adták le a kormányhivatal iktatójában, hogy ily módon járuljanak hozzá a menekültek szlovákiai jogállásáról folytatott vitához – tájékoztatott pozsonyi sajtótájékoztatóján Laco Oravec, a felhívást aláíró 16 szervezet egyikének, a Milan Šimeèka Alapítványnak a képviseletében.
Oravec szerint a felhívás egyik célja a felelősségteljes hozzáállásra való hivatkozás és magyarázat. „Terjedelmes levélről van szó, mivel a menekültek ügye sem egyszerű téma, s az Európai Bizottság megoldásait gyakran fogalmi zavar vagy érthetetlenség övezi“ – magyarázta rámutatva, hogy a szlovák politikusok reakciói gyakran eltérnek a bizottság által a tagországok felé irányuló felhívástól.
A civilek főként azt kérik, a kormány értékelje át a menekültekkel kapcsolatos álláspontját, keressen olyan megoldásokat, melyekkel csatlakozhat az európai politikához, tegyen javaslatokat, illetve hozzon intézkedéseket a helyzet megoldása és a segítségnyújtás érdekében. „Szeretnénk rámutatni arra, hogy vannak lehetőségek“ – jegyezte meg Laco Oravec.
Mint ahogy azt Zuzana Števulová, az Emberi Jogok Ligájának (Liga za ľudské práva) jogásza elmondta, a kezdeményezés főként azért jött létre, mert a közvélemény és a politikusok oldaláról nagy nemtetszést váltott ki az Európai Unió felhívása, melyben a Görögországban és Olaszországban tartózkodó menekültek ügyének megoldására szólította fel a tagországokat. „Az érvek gyakran pontatlanok és zavarosak“ – magyarázta.
Števulová szerint a felhívás pontosan és világosan megfogalmazza, mit kellene Szlovákiának vállalnia, mivel kellene egyetértenie. Szlovákia ugyanis már elfogadta azt a 2020-ig kötelező érvénnyel bíró dokumentumot, melyben felvállalta az e területen történő segítségnyújtást – figyelmeztetett a jogász. Ráadásul, az Európai Unió valóban csak a szíriai és eritreai menekültek befogadását kéri a tagállamoktól.
„Az unióban a menekültstátuszt kérő emberek 75 százalékban sikerrel járnak“ – magyarázta. Nem arra kérnek, hogy minden menekültet fogadjunk be, akik átkelnek a Földközi-tengeren, csak a Szíriából és Eritreából érkezőket, akik a megszabott feltételeknek megfelelnek – emlékeztetett. „Minden egyes ország elutasíthatja a menekülteket, amennyiben azok veszélyforrást jelentenek, ráadásul mindegyiknek át kell esnie a menekültügyi eljáráson. Nincs ok arra, hogy eltúlozzuk a biztonsági kockázatokat, hisz a rendelkezésünkre álló rendszer képes az ilyesmit kiszűrni“ – jelezte.
A civilek a jelenleg fennálló szlovákiai és európai törvények alapján további intézkedéseket javasolnak. Zuzana Števulová szerint ezek a hazai törvények módosítása nélkül alkalmazhatók. „Szükségét érezzük, hogy megnyugtassuk a kedélyeket, mert elveszíthetjük az irányítást afölött, kik kerüljenek, vagy ne kerüljenek Szlovákiába“ - nyilatkozta az újságíróknak Laco Oravec. A világ mozgásban van, Szlovákiának nem kellene szemet hunynia fölötte. „A lakosságnak nincs miért aggódnia“ – zárta le a témát Oravec.
A kezdeményezést Jana Dubovcová emberi jogi biztos is támogatja, ami véleménye szerint jelentős és erőteljes hangot képvisel, s úgy látja, komoly hatással lehet Szlovákia menekültekkel kapcsolatos döntésére. „Bízom abban, hogy pozitív hatással“ – jegyezte meg. Pozitívan befolyásolhatja a témával kapcsolatos, pillanatnyilag egyoldalú vitát is. „Úgy vélem, nemcsak abban segíthet, hogy készek legyünk a menekültek befogadására, de új távlatokat is nyithat, hiszen a beáramló új népesség látókörünket is tágíthatja“ – magyarázta.
Szlovákia szolidáris a bevándorlók kérdését illetően – hangsúlyozta ismételten Peter Susko, a külügyminisztérium sajtóosztályának munkatársa. „A vita nem arról szól, szolidárisak vagyunk-e, vagy sem, hanem arról, hogyan juttatjuk kifejezésre“ – magyarázta a SITA hírügynökségnek. A tárca általában véve üdvözli és támogatja az Európai Bizottság javaslatait, ahogy azt az európai menekültügyi stratégia is megfogalmazza. A probléma megoldásaként az Európai Bizottság által a menekültek áttelepítése és elhelyezése céljából bevezetett kötelező kvótákat viszont nem olyan útnak látja, amiben részt szeretne venni.
„A probléma gyakorlati és megvalósíthatóbb megoldásairól szeretnénk vitát folytatni, nem pedig annak Európába való áthelyezéséről“ – magyarázta Susko. A belügyminisztérium szintén elutasítja a menekültekre vonatkozó kötelező kvótákat. „A Frontex , valamint az összes határmenti művelet megerősítése sokkal hatásosabb, csakúgy mint az Európa külső határaira vonatkozó schengeni védelmi kritérium következetes betartása“ – tájékoztatta a SITA hírügynökséget Michaela Paulenová, a belügyminiszteri hivatal sajtóosztályának munkatársa.
A tárca szerint számolni kell azzal is, hogy precedenst teremt, ha a tagországok nemcsak az országuk területén spontán menedékjogot kérő személyekért lesznek kénytelenek felelősséget vállalni, de azokért is, akikért más országok tartoznak felelősséggel. „Azt is szem előtt kell tartani, hogy ezek nem végleges számok“ – jegyezte meg Paulenová. Ezek a személyek a családok egyesítésére is igényt tartanak majd, tehát követni fogják őket a családtagok, akikről – a minisztérium szerint - szintén Szlovákiának kell gondoskodni, s ha egyszer egy ilyen rendszer bevezetésre kerül, a bizottság gyakorlatilag korlátlanul növelheti a számokat.
Mint mondta, azt is tudatosítani kell, olyan személyekről van szó, akik szeretnének végleg itt maradni, letelepedni, beilleszkedni, munkát találni, nem maradhatnak a menekülttáborokban. A menekültügyi eljárás befejeztével állandó lakhelyet kell számukra biztosítanunk – magyarázta Paulenová.