2015. július 18., 17:07

Chmelár új politikai mozgalom alapítására készül

POZSONY. A Médiakadémia rektora, elemző és polgárjogi aktivista Edurad Chmelár SEN Solidarita – Ekológia – Nenásilie (Szolidaritás - Ökológia - Erőszakmentesség)név alatt új politikai mozgalom alapítására készül. A bejegyzéshez szükséges aláírások gyűjtését pénteken kezdték Besztercebányán – tette közzé az alapító a világhálón.

„Megvan a saját álmom egy olyan modern országról, ahol a boldogság értékként van jelen, s amely megkülönböztetés nélkül minden egyes polgár országa lenne, a hazafiság fogalmába pedig beépülne természeti kincseink és forrásaink védelme is” – jelentette ki Chmelár a Facebookon közzétett írásában.

A mozgalom alapvető célja hogy leszámoljon az oligarchikus, korrupt és pártokrata rendszerrel, amely "akadályozza hazánk fejlődését és egy szociális, környezetbarát és békés alapokon nyugvó modern állam kiépítését”.

Programját, hogyan lehet Szlovákiát jobb, mindenki számára élhetőbb országgá tenni, Eduard Chmelár az elkövetkező hónapokban kívánja bemutatni. Mozgalmát azért alapította, hogy a számtalan felhívást követően "ne csak álmodjunk egy jobb országról, de cselekedjünk is"- mondta.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.