2018. január 1., 10:53

Büszkék-e a szlovákok hazájukra?

POZSONY. A szlovákok nagy része, a népesség kétharmada, vagyis az összlakosság 65 százaléka büszke hazájára – derül ki a Közéleti Kérdések Intézete idén októberben végzett felméréséből. A felmérés a Cseh és Szlovák Föderatív Köztársaság 25 éve történt szétválásának apropóján vette górcső alá a szlovákság közérzetét.
201801010418360.0000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000000001a_slov.jpg

A korábbi két évtizeddel összehasonlítva az idei mutató értéke a legmagasabb. „A múltban ingadozó volt az eredmény, a szlovákok jóval érzékenyebben reagáltak a társadalmi környezetre” – nyilatkozta Zora Bútorová, a Közéleti Kérdések Intézetének (IVO) munkatársa. 2003-ban, az önálló köztársaság megalakulásának 10. évfordulója idején a lakosság 49 százaléka volt büszke hazájára, 2012-ban már 60 százalékuk.

Miért volt alacsonyabb a százalékarány az említett időszakokban? Bútorová szerint Mikuláš Dzurinda 2003. évi második kormánya „a meglehetősen markáns és fájdalmas gazdasági reformok” időszaka volt, „melyek jelentősen beavatkoztak az egyszerű emberek életébe”. Szlovákia azon munkálkodott, hogy megszerezze az EU tagságot. „A számos jogalkotási rendelkezés mellett olyan lépéseket is tettek, melyekkel az egyszerű emberek életébe is beavatkoztak” – magyarázta Bútorová.

2012 elején viszont Iveta Radièová kormányának bukását kellett kihevernie az országnak. 2011 októberét követően – Bútorová szerint – beköszöntött a „kivárás és a sikertelenség” időszaka. „Közvetlenül a 2012-es parlamenti választások után az embereknek az volt az érzése, hogy bár a politikai elit lecserélődött, alapvető változás mégsem történt” – magyarázta.

Jelenleg főként a Szabadság és Szolidaritás (SaS), a Szlovák Nemzeti Párt (SNS), az Irány - Szociáldemokrácia (Smer-SD) és a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) követői a legbüszkébbek hazájukra. „A megkérdezettek kedvezőbb hangulata a magasabb műveltség arányában mérsékelten növekszik” – vélekedett Bútorová. A haza és büszkeség érzését a Mi Szlovákiánk Néppárt (¼SNS) követői ismerik a legkevésbé, ami Bútorovát aegyáltalán nem lepte meg. Hozzátette:  „Bár patriótáknak, nagy hazafiaknak érzik magukat, mégis a teljes politikai rendszer és parlamenti demokrácia legnagyobb kritikusai, az ország orientációját teljesen másképp képzelik el”.

Az 1 003 tizennyolc évnél idősebb személy bevonásával, személyes interjúk formájában megvalósított felmérést a közéleti Kérdések Intézete és a Focus ügynökség 2017. október 4. és 11. közötti időszakban végezte.

Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.