Bugár: egyetlen neuralgikus pontot sem oldottak meg
Bugár szerint Robert Fico kormánya azt bizonygatja, hogy a kisebbségi és emberi jogok tekintetében a staus quo nem változott, ám a Most-Híd elnöke szerint ez nem igaz. Példaként megemlítette, hogy a Radièová kormány módosított kisebbségi nyelvtörvényen, ám ez nem tud kiteljesedni, mert a szükséges végrehajtó intézkedések hiányoznak, pl. a vasúti kétnyelvű táblák esetében, ahol törvényt kellene módosítani, ám ezt nem teszik meg.
A Most-Híd elnöke szerint az ún. kisebbségi stus quo csorbulására példa az Ifjú Szívek igazgatója, Hégli Dusán menesztése is. Bugár tudomása szerint Igor Federiè, a kormányhivatal vezetője Robert Fico tudomása nélkül írta alá a Hégli elbocsátására vonatkozó levelet. A pártelnök az interjúban utalást tett arra, hogy az állami támogatásban részesülő magyar művészegyüttes értékes pozsonyi székháza állhat a menesztés hátterében. Bugár elmondása szerint kíváncsian várja, hogy a kormányfő felelősségre-vonja-e a történtek miatt Igor Federièet, "rákoppint-e az ujjára".
A magyar-szlovák kapcsolatok minőségét firtató kérdésre a Most-Híd elnöke elmondta: lehetősége volt egy rendezvényen elbeszélgetni a magyar külügyminiszterrel, aki kifejtette, milyen jó a kétoldalú együttműködés. "Én megkérdeztem, milyen téren, mutasson legalább egy neuralgikus pontot, amit megoldottak. Nincs ilyen" - fűzte hozzá.
Bugár szerint még a határmenti együttműködés sem olyan, amilyennek lennie kéne. Bizonyítékként azt hozta fel, hogy az erre a célra elkülönített uniós alapból Szlovákia és Csehország a rendelkezésére álló összeg 70 százalékát tudja felhasználni, Szlovákia és Magyarország csak 40 százalékát. "Pedig Magyarország az irányító szerv. Elveszítettük az Ipoly-hidakra szánt 10 millió eurót. Ebből nem lesznek újjáépítve. Késik a komáromi híd építése is, amiről még az előző közlekedési miniszter, Jána Fige¾ idején született megállapodás. Egyetlen pozitívum szerintem az, hogy bizonyos kérdésekre egyik fél sem reagál hisztérikusan. Mintha nem létezne feszültség Szlovákia és Magyarország között. Kérdés azonban, hogy milyen áron? Bizonyos szőnyeg alá söpört dolgokkal nem foglalkoznak" - hangoztatta a Most-Híd elnöke.
Arra a kérdésre, hogy ez esetben ki a"problémás játékos", Bugár azt felelte, nem tudja, mert a szlovák koránynak nem tagja, és a magyar kormánytól sem kap tájékoztatást. "Erre Berényi válaszolhatna, aki minden Orbán-Fico találkozó előtt Budapesten tartózkodik" - szögezte le a vegyespárt elnöke.