2018. május 5., 17:41

Bugár Béla végzetes hibája

A pártpreferenciákról nemrégiben közzétett felmérések azt mutatják, a szlovákiai politikai és közéletben zajló események elsősorban Robert Fico pártját rázták meg, Bugár Béláét szinte egyáltalán nem.

201708101329000.000000000000000000000000000000000001a__bugar.jpg

Andrej Danko, legalábbis egyelőre, úgy tűnik, igyekszik elhalászni a szlovákiai politikai történések sűrűjében irányvesztett választópolgárokat.

Az SNS preferenciát a nemrégiben zajlott kényszerű kormányátalakítás nem igazán érintette. Danko sem a kormányválság kirobbanásakor, sem pedig utána nem játszott aktív szerepet, láthatóan várakozó álláspontra helyezkedett, inkább csak amolyan szemlélődő résztvevője volt az eseményeknek. Az egyébként exhibicionista Danko szűkszavúan csak annyiszor és annyit nyilatkozott, amennyi feltétlenül szükséges volt.

Nem így Bugár Béla. Miután a Most-Híd elnöke bejelentette, pártja előrehozott választásokat akar, sokat várt tőle a társadalom. S amíg az események rendkívül gyors leforgása mellett Robert Fico belebukott a kettős gyilkosság után kialakult helyzetbe, Bugárral szinte semmi sem történt.

A vegyespárt elnöke ügyesen csavarintott egyet a helyzeten, és – igaz ugyan, hogy a főleg a magyar sajtóban és többnyire magyar hallgatóközönség előtt, de úgy kommunikálja a történéseket, hogy Fico és Kaliňák távozása a kormányból elsősorban az ő érdemük. Mintha a tiltakozó tömeg Szlovákia terein nem is létezett volna. Az emberek, úgy látszik, ezt is beveszik neki, legalábbis ezt mutatják a legújabb felmérések.

Bugár túl messze ment a hazugságok terén

Gál Zsolt politológus ennek kapcsán a Denník N napilapban azt állítja, a magyar kisebbség önbecsülési ösztöne csődöt mondott, amire a szlovákiai demokrácia fizet rá.

Tény, hogy Bugár Béla pálfordulását és „árulását” a szlovák társadalom egy része kivetítette a felvidéki magyarságra. Vagyis az itt élő magyar közösséget azonosította ezzel a fajta magatartásformával, ami azért messze nem igaz, akkor sem, ha nyilvánvaló, hogy a szlovákiai magyar választópolgárok egy része, nem áll a helyzet magaslatán.

Gál szerint Bugár a magyarországi HVG-ben jó két héttel ezelőtt megjelent interjújában úgy beszélt, mint egy minden hájjal megkent politikai harcos, aki a bár kritikus, de a szlovákiai politikai életben láthatóan tájékozatlan újságíró társaságában túl messze ment a félretájékoztatások és hazugságok terén. Talán azt gondolta, hogy Szlovákiában, úgy sem veszi ezt észre senki, néhány magyar nemzetiségű értelmiségitől eltekintve, akik figyelik a HVG-t. És nagy valószínűséggel pontosan így is végződött volna a dolog, ha a szóban forgó beszélgetésből nem áradt volna a „tisztességtelen” Szlovákia ama politikusainak szaga, akiknek a hazugság a munkamódszerükké vált, vélekedik Gál.

Hol vannak a magyar demokraták?

Legutóbb Martin M. Šimečka tette fel a kérdést a Denník N-ben, hogy hol vannak a magyar demokraták? Šimečka szerint a szlovákiai magyarok önmegtartó ösztöne hosszú ideig nagyon jó tanácsadója volt a közösségnek, most azonban úgy tűnik, hogy rossz tanácsokat osztogat. A kisebbségi ösztönének figyelmeztetnie kellene Bugárt, hogy a nacionalistákkal való összefogás átmeneti előnye a közeljövőben végzetes hátránnyá válhat. A jelenlegi kormánykoalícióban maradás a francia politikus Joseph Fouche kijelentésével szólva több mint bűn, hiba. Nagyon valószínű, hogy erre Bugár választói fizetnek rá, akik nyilván korlátok nélkül hisznek az ösztönében. Pedig már most is ráfizet erre az egész ország. Minden egyes nappal, amellyel Bugár tovább élteti ezt a kormánykoalíciót, növeli a társadalmi feszültséget és megfojtja a társadalmat, mondja Šimečka.

Véleménye szerint azonban, ha Bugár úgy gondolja, hogy kisajátíthatja Robert Fico lemondásának történelmi érdemét, nagyon téved. Ellenkezőleg, az igazság az, hogy csak további időt adott egy korrupt rendszernek a még mélyebb árkok kiására és a demokrácia lerombolására.  

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.