2015. február 26., 18:15

Budapesti kihelyezett képzéssel zárul a révkomáromi pedagógustalálkozó

RÉVKOMÁROM. Végéhez közeledik a XX. Komáromi Pedagógiai Napok, a „Változó nemzedék–változó módszerek“ elnevezésű szakmai rendezvény. Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Komáromi Területi Választmányának elnöke és az országos központi iroda új vezetője portálunknak értékelte az e heti műsorfüzért és szólt az új munkakörével kapcsolatos pályázatról is.
201502261755270.fek01.jpg
Galéria
+2 kép a galériában


Fekete Irén a XX. Komáromi Pedagógiai Napok címválasztása kapcsán rámutatott: változó világban élünk, s ahogy a divat és az erkölcs is változik, úgy a hazai magyar intézményeinkben is jelentős változások tapasztalhatók. „A jubileumi rendezvényünkkel is hozzá akartunk járulni ahhoz, hogy a felvidéki pedagógusok olyan új oktatási módszerekkel ismerkedhessenek meg, amelyekkel sikerülhet lekötni a gyermekek figyelmét, illetve hatékonyabbá tehető az oktató-nevelő munka“ – fejtette ki.

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) által meghirdetett valamennyi képzés a tervezett létszámú pedagógus jelenlétében valósulhatott meg. A legtöbb szakmai foglalkozás ideális létszámmal, 20-25 fővel zajlott. A mintaórákon valamivel kevesebben vettek részt, ez azonban lehetővé tette a meghitt légkörben történő, még alaposabb ismeretgyarapítást. A hét folyamán hozzávetőleg 1 200 óvónő, alap-, közép- és főiskolai pedagógus jelent meg az előadásokon és foglalkozásokon.

„Ez alkalommal is sor került az előző években is megvalósult, jól bevált, hagyományos képzéseinkre. Megemlíteném a talán legnagyobb érdeklődésnek örvendő néptáncoktatást, a drámaórákat, az immár ötödik éve műsorunkba iktatott intézményvezető-képzést, valamint az ifjú zenészek és tanáraik mesterkurzusát. Ez utóbbi esetében külön élményt jelentett, hogy M. Schmidt Ildikó pécsi zongoraművész és tanár elhozta magával tehetséges növendékét is, aki csütörtökön délután a révkomáromi Művészeti Alapiskola koncerttermében mutatta be tudását“ – mondta Fekete Irén.

Mivel 2015 a külhoni magyar szakképzés éve, a szervezők idén több szakközépiskolában tartottak mintaórákat. A Kassai Thália Színház művészei pedig az „Akárkik–Te!“ című interaktív tantermi foglalkozáson a diákokkal együtt a kötelesség és felelősség témakört boncolgatták.

„A korábbi években kevés szakközépiskolát sikerült rábírnunk, hogy közreműködjön a pedagógiai napok műsoraiban. Örömmel nyugtáztuk, hogy idén viszont nagyon sok szakközépiskola jelentkezett azzal az ötlettel, hogy mintaórát szeretne tartani. Ezt szívesen tettük lehetővé számukra, és sikeresek is voltak az óráik“ – fűzte hozzá Fekete Irén. Ugyanakkor a többi szervezővel együtt hiányolta a Selye János Egyetem Tanárképző Kara hallgatóinak jelenlétét, akik a hét folyamán szakmailag fejlődhettek volna, és a jövőben nekik esetleg állásajánlatot is tevő intézményvezetők felfigyelhettek volna rájuk. „Ennek ellenére arra biztatom őket, hogy a következő években az eddiginél bátrabban csatlakozzanak hozzánk“ – fogalmazott a főszervező.



Pozitív jelenség, hogy a helyi oktatási intézmények mellett egyre több más településen működő iskolais kiveszi részét a szervezőmunkából. „Tavaly a Komáromi járás nyugati felének több alapiskolája kapcsolódott be a szervezésbe, az idei társszervezők és házigazdák között pedig már a járás keleti részén működő iskolák is voltak. Az új módszerek bemutatásán kívül a hagyományok éltetése is nagyon fontos, ezért a hetényi Tarczy Lajos Alapiskola pedagógusai egy regionális hagyományőrző napot tartottak. A szentpéteri Kossányi József Alapiskolában és Óvodában egy hasonló jellegű bemutató órán vehettünk részt, a marcelházi kollégák pedig egy Gordon-tréning házigazdái voltak. Köszönet illeti Berényi Renátát, a Hidaskürti Magán Szakközépiskola nagymegyeri kihelyezett tagozata igazgatónőjét is a pazar ünnepi fogadás biztosításáért“ – nyilatkozta Fekete Irén, aki szerint az egészhetes műsorfüzér nagyon jól sikerült.

A rendezvény házigazdája kiemelte a szerdai plenáris előadásokat is, amelyek véleménye szerint nagyon sokat adtak a pedagógusoknak. „Sebő József budapesti szociológus-tanár a tanári szerep új kihívásairól tartott nagyon érdekes előadást. Majd a másik magyarországi előadó, Földes Petra mondanivalójával a Tari Annamária budapesti pszichoanalitikus–terapeuta által „Online gyerekek és offline tanárok – minden változik?“ címmel tartott idei nyitóelőadásunkhoz kapcsolódott. A jelenlevőket gyakorlati tanácsokkal látta el, hogy miként tudunk megfelelően közelíteni a digitális világban élő gyerekekhez, valamint a digitális eszközöket hogyan alkalmazhatjuk az oktatásban. Az elhangzottak bizonyításául elmondanám: röviddel az előadás után találkoztunk egy óvodás csoporttal, és a kicsiket arról faggattuk, hogy közülük kik szeretnek sétálni vagy bukfencezni. Csak egy-két gyermek jelentkezett, ám arra a kérdésünkre, hogy ki szeret okostelefonon játszani, szinte mindenki feltette a kezét“ – mondta Fekete Irén.

A zárónapon 45 felvidéki pedagógus, többségében intézményvezető látogathat el a budapesti OTP Fáy András Alapítvány O.K. Központjába, amely munkatársai pénzügyi gazdálkodással kapcsolatos, inspiratív oktatási módszereket mutatnak be a vendégeknek. „A központ pedagógus- és diákcsoportokkal is foglalkozik. Mivel a munkatársai nagyon mobilisak, a felvidéki iskoláinkban is tartottak már érdekes és hasznos foglalkozásokat“ – jegyezte meg a pénteki kihelyezett szakmai képzés kapcsán a főszervező.

Ez év januárjától Fekete Irén tölti be a Jókai Tibor országos elnökké történő megválasztása után megüresedő központi irodavezetői posztot. Új feladatköre kapcsán elmondta: „az SZMPSZ ősszel pályázatot írt ki a központi irodavezetői posztra, amelyre hatan jelentkeztünk. Október 22-én egy öttagú bizottság előtt zajlott a pályázók megmérettetése. Én is álmodtam egy nagyot, és mivel nagyon érdekel ez a munkakör, beadtam a pályázati anyagomat, majd nagy örömömre megnyertem a pályázatot. Kéthavi „bemelegítés“ után hivatalosan január 1-jétől vagyok a révkomáromi iroda alkalmazottja“ – mondta az új irodavezető.

A jubileumi Komáromi Pedagógiai Napokat március végén a rozsnyói pedagógustalálkozó követi majd a sorban. Közben folynak a nyári egyetemekkel kapcsolatos előkészületek is. Múlt héten ülésezett az SZMPSZ Országos Választmánya, és eldöntötte, hogy Révkomáromban, Rimaszombatban és Kassán ismét egy időben lesz nyári egyetem. Párhuzamosan folynak az országos tanévnyitó előkészületei is. Területi választmányi szinten pedig hamarosan meghirdetik az intézményvezetők kétnapos bentlakásos képzését.

Fekete Irén végül megragadta az alkalmat, hogy köszönetet mondjon mindazoknak, akik kezdettől fogva segítik a munkáját, és a pénteken befejeződő rendezvény sikere érdekében is munkálkodtak. „Nagyon készségesen és türelmesen vezet be a tennivalókba, például a pályázatok írásába, kiértékelésébe, a pályázati pénzek elszámolásába az elnökünk, Jókai Tibor. Ugyancsak mindig számíthatok a két országos alelnökünk, Ádám Zita és Vörös Mária, valamint a központi iroda és a Felvidéki Magyar Pedagógusok Háza valamennyi munkatársának a támogatására is. Ezúton is köszönöm nekik, hogy útmutatásaikkal hozzájárulnak a hatékony, sikeres munkavégzésemhez. További köszönet illeti a Komáromi Pedagógiai Napok áldozatkész csoportvezetőit és a foglalkozásoknak helyet adó intézményvezetőket is“ – mondta a jubileumi rendezvénysorozat főszervezője.
201502261755270.fek01.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.