Brexit – Maïariè három lehetséges forgatókönyvet lát
A vitaműsorban Martin Klus, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) és František Šebej, a Most-Híd képviselőjén kívül részt vett Boris Kollár, a Család vagyunk (Sme rodina) elnöke is, aki a Brexitet nem tartja tragédiának. „Végre valaki megfenyítette a brüsszeli elitet. Ez a választók világos jelzése arra nézve, hogy át kell értékelniük politikájukat”- mondta Kollár. Egyúttal hangsúlyozta: nem szeretné, ha Szlovákia kilépne az Európai Unióból, de azt sem hiszi, hogy a Brexit negatívan befolyásolná a Nagy-Britanniában dolgozó szlovák állampolgárokat. „Õk értéket teremtenek, míg a migránsok 90 százaléka nincs alkalmazásban, segélyen vannak” – fogalmazott.
Kollár ezt követően nem tudta megmondani, honnan szerezte a migránsok foglalkoztatásával kapcsolatos információkat. A műsorvezetőnek csupán annyit mondott, „tanulmányozza a kérdést”.
Klus nem osztotta optimizmusát. Az általa szerencsétlennek nevezett döntéshez a 17 millió britet – véleménye szerint – a populizmus és a radikalizmus vezette. Az ezután napvilágra kerülő számos következményről senki sem világosította fel a választókat – vélekedett hozzáfűzve, hogy a referendum semmi pozitívan nem hoz. „Nehéz döntések korszaka lesz ez” – jelezte.
Šebej ebben a kérdésben osztotta véleményét. „Az unió nem volt hibátlan építmény. Jelenleg olyasvalaminek vagyunk tanúi, mely az egész létesítmény szétesését eredményezheti” – vélekedett. Mint mondta, „valami egészen pusztító dolog vette kezdetét”.
Azok a reakciók, miszerint Nagy-Britanniával azonnal meg kell kezdeni a kilépésről szóló tárgyalásokat, Šebej véleménye szerint csupán az indokolatlan pánikot jelzik. Britanniának ugyanis először hivatalosan be kell jelentenie kilépési szándékát, majd következnek a kilépés feltételeit és az azt követő kölcsönös viszonyt meghatározó tárgyalások – magyarázta.
Marek Maïariè szerint a törés rendkívül nagy, lévén, hogy eddig az unió csak bővült, most első alkalommal fordult elő, hogy egy meghatározó tagország kilép.”Ez az a pillanat, amikor ismét helyre kell állítani az Európai Unió iránti bizalmat. A lakosság nagy része ezt a bizalmat elvesztette” – hangsúlyozta.
„Véleményem szerint három lehetőség merülhet fel. Az egyik, a radikális szerint az Európai Uniónak meg kell szűnnie. A másik szerint le kell szűkíteni egy bizonyos magra és tovább integrálni. Személy szerint a harmadik lehetőség híve vagyok: újrafogalmazni az európai közösség lényegét, le kell mondani a nemzetek fölötti állam kiépítésére irányuló utópiáról és a reális, hasznos célokra kell összpontosítani. Meg kell győzni a közvéleményt, hogy az Európai Uniónak van értelme egy olyan ország részére, mint amilyen Szlovákia is, s jelentősége akár meg is tízszereződhet” – fejtette ki Maïariè.
